+ Életmód

Bayert fű alatt jelölték a lovagkeresztre

GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány alelnöke hallgat – az elnök lemondott.

A Bayer Zsoltot kitüntetésre jelölő alapítvány kuratóriuma nem szavazta meg a jelöléstől utólag elhatárolódó nyilatkozat kiadását, ezért az elnök Stark Tamás úgy látta, az elnökhelyettesi partizánakció által keletkezett morális terhet nem akarja viselni.

Megtartotta kuratóriumi ülését az az alapítvány, amely hivatalosan jelölte Bayer Zsoltot a Magyar Érdemrend kitüntetésre, és az ülés azzal ért véget, hogy az elnök Stark Tamás lemondott – értesült a hvg.hu.

A GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány amúgy is furcsán jelölte Bayert:

 

a jelölés tényéről az elnökhelyettes Pintér Jolánon kívül egy más kuratóriumi tag sem tudott, ez most egyértelművé vált az ülésen is. Az eljárás miatt a jelen lévő tagok megdöbbenésüknek adtak hangot.

Pintér korábban azt mondta, hogy amikor a jelölést megtette, még nem ismerte Bayer közéleti-publicisztikai munkásságát, és ezt fenntartotta most is a kuratóriumi ülésen. Az ülésen kritika fogalmazódott meg Bayer publicisztikai munkásságáról.

Stark nem tervezte beadni a lemondását, hanem előzetesen azt indítványozta, adjanak ki egy, a jelöléstől elhatárolódó nyilatkozatot. Azzal indokolta mindezt, hogy az alapítvány fő tevékenysége, a Honvéd téri koszorúzás, megemlékezés a Gulágon elpusztultaknak állított emlékhelyen egy évben kétszer ezentúl mindig összekötődne a Bayer-ajánlás tényével a sajtóban, ami rossz fényt vetne a megemlékezésre. De ezt az elhatárolódó nyilatkozatot végül a kuratórium nem támogatta.

 

Stark már korábban is arról beszélt, nem tudott a jelölés tényéről, amit mélységesen ellenzett. Pintér Jolán a hvg.hu megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy nem óhajt az ügyben többször megszólalni.

Bayer Zsolt augusztusi állami kitüntetése miatt 100-an adták vissza állami elismerésüket tiltakozásul a szélsőséges, többször a médiahatóság által is uszítónak, gyűlöletkeltőnek ítélt publicisztikai tevékenysége miatt.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Zoltan Hazafi szerint:

    „a jelölés tényéről az elnökhelyettes Pintér Jolánon kívül egy más
    kuratóriumi tag sem tudott, ez most egyértelművé vált az ülésen is. Az
    eljárás miatt a jelen lévő tagok megdöbbenésüknek adtak hangot.” Akkor – szoktak arrafelé demokráciáról beszélni, vagy csak tanítják? Már a kitüntetésre jelölés is mutyiban megy? Szégyen rájuk.

  2. Jenő Mészáros szerint:

    Pintér Jolán nem tud megszólalni, mert a nyelve beleszorult egy fideszes segglyukba.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top