+ Interjú

Miles Davis találkozása ef Zámbóval, a tubusos gulyáskrémmel meg a harapós kutyával

Interjú ef Zámbó Istvánnal, amelyben az is kiderül, kinek van olyan szeme, mint egy kispárna.

Azzal kezdte a művészéletet, hogy nyolcévesen éjszakánként belógott idegen pincékbe. Alig volt húsz, amikor diliházba zárták egy happeningje miatt, majd megalapíthatta a Vajda Stúdiót. A Bizottsággal halhatatlan dalokat alkotott, tubusos gulyáskrémes szendviccsel vendégelte Miles Davist. Azt mondja, a régi világhoz képest annyi a változás, hogy ma rafináltabb a rabszolgatartás.

ef Zámbó István: Elkezdtem régiséget gyártani, barnás csomagolópapírt mártogatós tollal teleírtam szerelmes verssel, persze nem voltam szerelmes, a széleit meggyújtottam, eloltottam, aztán elástam, locsolgattam, kivettem, lepucoltam, és felraktam a polcra, azzal az elégedettségérzéssel, hogy de jó kis régiségem van. Lényegében ez az első képzőművészeti alkotásom. Apám, anyám vallásos volt, minden vasárnap templomba jártunk, a szentmisék alatt a barokk templom freskóit bámultam, és beleszerettem. A kézművesség is hatni kezdett rám.

Már nem szeretek gondolkodni. És túl sok tennivaló, például a régi dokumentumok átnézése vár rám. Évek óta iszonyúan nyomaszt, ha meghalok, mind elveszik. Fogy az idő, szelektálnom kell.

Kiderült, hogy Miles az európai turnéja kezdetén Stockholmba utazott látogatóba az ott élő, a vietnami háború elől elmenekült zenész barátaihoz. Egy elhagyott gyár területén jött létre a művészkolónia, Konkoly Gyula műterme is ott volt, a művészek bejáratosak voltak hozzá. Így keveredett a Miles Davis is Konkoly Gyula műtermébe, ahol az asztalon hevert az én müncheni kiállításom katalógusa, kérdezte, ki ez, mondták, egy magyar művész, mire mondta, hogy remek, úgyis megyünk holnap magyarba, ezt meg ezt a képét szeretném megvásárolni.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=bFJSXWIdU4g&list=PL3jvrX8-Tyg3AfHRMqiujgooo2zGAZFau

 

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top