x

Olvassuk újra Esterházyt! – Hát megjöttek a Fuharosok

fuharosok

Írta: Domján Edit

Bazsányi Sándor az Élet és Irodalom 34. számában Esterházy Péter olvasására biztatja mindazokat, akik szerették E. P.-t, az élő legendát. Merthogy többen szerették, mint olvasták. És „most már csak a könyvek vannak.” De a negyvenéves életmű (1976-2016) minden egyes darabjában jelen van az a figyelmes, tapintatos és szeretnivaló Esterházy, akit olyan boldogan várt közönsége a felolvasóestekre, s aki újra és újra meglepte riportereit a közhelyes kérdésekre adott véletlenül sem közhelyes, a frázisok féligazságaira szellemesen, okosan rámutató válaszaival.

Bazsányi Sándor felhívását − Olvassunk Esterházyt!− egy olyan mű  ajánlásával szeretném alátámasztani, amely nyilvánvalóvá teszi: Esterházy a tragikumra legalább olyan fogékony volt, mint a szellemes, játékos iróniára, és olyan prózaíró volt, aki a nyelv szenvedélyes felfedezőjeként annak költői lehetőségeit is kiaknázta.

A Fuharosok c. regényt ajánlom olvasásra vagy újraolvasásra. Mindössze 50 oldal terjedelmű az 1983-as első és 44 oldal a 2016-os utolsó kiadásban. (Egyébként a Bevezetés a szépirodalomba c. sorozat tagjaként jelent meg, és a sorozatot egyesítő híres kötetben is helyet kapott 1986-ban.) A regény műfaji megjelölést az alcímben egyedül az igazolhatja, hogy a könyv olyan teljességélményt nyújt, mint a klasszikus regények, ám regényszerű narráció nélkül. A drámai sűrítettségű szöveg a mítoszok és balladák nyelvén szólal meg, s egyes mítoszok archetipikus helyzeteit és szereplőit teremti újra. (Az archetípusok az emberi élet ismétlődő helyzeteinek, történéseinek, magatartásainak ősképei, első előfordulásai.) A Fuharosok alaptörténete Radnóti Sándor értelmezésében „beavatás, olyan erőszaktétel, amelynek megszabott rendje van, mondhatni rituális defloreáció orgiasztikus keretben”, s „az erőszaktevők ereje és hatalma az erőhatalom külső testi jegyeivel archaikusan összefonódik”. A történet az „eladott lány” témájú balladákhoz is kötődik (bár kevésbé tragikus végkimenetellel), s a szaggatott történetmondás, az erős hangulatiság, a költő nyelv maguk is balladai hatásúak a regényben.

Horváth Mihály Gimnázium 12.D (Szentes): Fuharosok

Horváth Mihály Gimnázium 12.D (Szentes): Fuharosok

Az elbeszélő egy gyereklány, Zsófi. Ő számol be a mítoszok mindenkori jelen idejében felnőtté válásáról, nővé éréséről, arról, hogy egy és ugyanazon napon ismeri meg a szerelmet és az erőszakot, s általuk megsejt valamit az élet korántsem barátságos rendjéről. Zsófit az anyja „adja el” a címbeli fuharosok egyikének. Nővérei után most éppen ő van soron, ő a „friss”, a „ma szedett eper”, az új áldozat, amellyel a hatalom jóindulata (ismétlődő rítus szerint) elnyerhető. A szűz lány mint engesztelő áldozat sok mesének, mítosznak (Minotaurusz, Szent György és a sárkány) motívuma, s mindenkoron a Lent világának az önvédelmét szolgálja. Az áldozathozatal a Fent szemszögéből erőszaktétel, s funkciója, hogy a hatalom a maga rendjét újra és újra elfogadtassa. Esterházy könyvében a hatalom megtestesítői a címszereplők: a fuharosok időről időre megjelennek, dorbézolnak és örömtanyává züllesztik az udvarházat, Zsófi családjának otthonát. Az ő érkezésükkel kezdődik és távozásukkal zárul a történet.

„Hát megjöttek! Hát megjöttek a fuharosok. Az ő kurjantásaik verik szét a hajnalt – szakadt, szürke, nyűtt – a csend törékeny és üres. Láttam nővéreim rettenetes arcát! – ádáz! ádáz! – Drágáim, az istenért, dehát mi történt? …

Túl vagyunk rajta megint, lihegik mámorosan nénéim. Túl, túl, drágáim, mondja édesanyánk, nehéz, öreg kezével fejemet simogatja, túl, és van só, krumpli és petrezselyem.”

A fuharosok kocsikon érkeznek hajnalban, és az éj leszálltával robognak tovább. Nem tudni, honnan jönnek, hová tartanak. Az bizonyos, hogy az udvarház lakóival kényük-kedvük szerint bánhatnak: a kutyákat megmérgezik, a pajtát felgyújtják, a nőket megejtik. Úgy viselkednek, mint a hódítók. Zsófika, az elbeszélő szemében „afféle félistenek”, „minden színrelépésük. fény, villám, sugárzás, energia”. A kamaszlány szépnek látja őket, mert szerelmet remél tőlük. Tele van várakozással, vágyakozással. Biológiailag is megérett a szerelemre, érzelmileg is: szeretni akar és tud is (ő az, aki a múltban az esténként szótlanná, színtelenné lett nővérek „arcát, tekintetét babusgatásaival eloldozta”, hogy másnap újra tudják kezdeni a napot). Magát is sugárzóan erősnek érzi, de az ő ereje a fiatalságából, a tapasztalatlanságából és a szeretet, az együttérzés képességéből fakad. A szerelemtől csodás változást remél, hite, vágyai szerint „a legsatnyább vagy merev tárgy is mindent szétfeszítő erővel robbanhat széjjel vagy csodásan aktív természetűvé változhatik, ha megadatik az a kiegészítés, amit keres, s amire vár”. A várt kiegészülés helyett csalódás lesz a része. A fuharosok ugyanis nem ismerik a szerelmet (szeretni nem tudnak), ők csak a testi együttlétet, az aktust ismerik, a testnek mint tárgynak a birtokba vételét. Így kerül sor a bakfis megerőszakolására. A felébresztett szerelem azonban mindenképp kiárad, Zsófi a szerelmet egy olyan fiatalemberrel ismeri meg, aki hozzá hasonlóan esendő, sőt nála jóval szerencsétlenebb. A fuharosok kísérője, Bolondka lesz az ő egynapos Lovagja. Iránta fog tiszteletet, szeretetet, némi vágyat s egyidejűleg (a Lovag satnya, esetlen, nyavalyás teste miatt) szánalmat is érezni. Az ágrólszakadt fiú meg akarja óvni Zsófit a rá váró szenvedéstől. Figyelmezteti a veszélyre. Ám valódi erő (testi erő és hatalom híján) képtelen megvédeni a lányt, nem válhat győztes, maximum legyőzött Lovaggá. A lány elmenekítéséhez nincs bátorsága, megvallja, hogy gyáva, bár az is lehet, hogy tisztában van, nincs hová menekülni. Ő már felnőtt tapasztalatokkal rendelkezik, nincsenek illúziói. Mikor sor kerül Zsófi meggyalázására, öngyilkos lesz.

Zsófi és Bolondka figurája egyénített, mégis ugyanúgy homályba vész, mint a fuharosok alakja. Sok a titok körülöttük és bennük, Esterházy az elhallgatás taktikájával rejtélyessé teszi őket is. Egyben fel is növeszti az alakjukat, Pilinszky- és Rilke-sorokat, ill. filozófiai elmélkedéseket ad a szájukba, az utóbbiak leginkább Pascal- és Kierkegaard-idézetek. A lírai vendégszövegek az elbeszélő érzelmi változásait közvetítik (a gyermeki elbizakodottságtól a kétségbeesésig, a párra találás boldog hitétől a magány tudatosításáig, majd a családi összefogás felismeréséig), a filozófiai részletek az emberi sorsvállalás lehetőségeit és korlátait jelzik, félelemről, szabadságról, igazságról esik bennük szó.

A Lovag, alias Bolondka figuráját kulcsszereplőnek tartják az elemzők. Az ő „alakjában legalábbis három tradicionális toposz másolódik rá egy modernebbre. Az archaikus gyengeség, például a begyógyulni nem akaró sérülés, a nyomorult test hagyománya, a szomorújátékok melankolikus hőseinek hagyománya, s a bolond − legkivált udvari bolond − hagyománya.” Modernebb változatban az értelmiség cselekvésképtelenségét, függő helyzetét is megjelenítheti Bolondka, aki ugyan ráolvashatja gazdáira erkölcstelenségüket, de csak határok közt.

A regény kiengesztelődéssel zárul. Zsófi családja fellélegezhet, egy időre megvásárolták a maguk biztonságát, s ki ilyen, ki olyan túlélési stratégiával, de elérte, hogy a maga személyiségének integritását a megalázó körülmények között is megőrizze. Esterházy „ontológiai derűje” ezúttal is érvényesült.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!