+ Irodalom

Megvan a Petőfi Irodalmi Múzeum új igazgatója

A főigazgatói pályázatot először 2015 novemberében írták ki, mivel 2016 elején lejárt E. Csorba Csilla mandátuma. A szakember korábban elmondta: nem kíván pályázni a pozícióra.

Az emberi erőforrások minisztere 2017. január 1-jétől Prőhle Gergelyt bízza meg a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói feladatainak ellátásával.

A PIM főigazgatói tisztségére két érvényes pályázat érkezett. A bíráló bizottság a pályázati dokumentáció és a személyes meghallgatás alapján egyhangú döntést hozott. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bizottság javaslatát elfogadva Prőhle Gergelyt nevezi ki az intézmény élére. A megbízatás öt évre szól.

Prőhle Gergely hivatalba lépéséig E. Csorba Csilla, az intézmény megbízott főigazgatója vezeti a múzeumot.

A vezetői pályázatot július elején írta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a pozícióra augusztus 4-ig lehetett jelentkezni egy olyan középtávú program benyújtásával, amely javaslatokkal él az intézmény vezetésére, fejlesztésére és tevékenységének társadalmi elismertetésére, különös tekintettel az intézmény nemzetközi kapcsolatainak további bővítésére.

A főigazgatói pályázatot először 2015 novemberében írták ki, mivel 2016 elején lejárt E. Csorba Csilla mandátuma. A szakember korábban elmondta: nem kíván pályázni a pozícióra.

Prőhle Gergely 1965-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a német Friedrich Schiller Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar-német szakán végezte, 1989-90-ben a Hamburgi Egyetemen DAAD-ösztöndíjas volt, 1995 és 1998 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Posztgraduális Nemzetközi és Diplomáciai Tanulmányok Intézetének, 2006 és 2009 között az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem PhD programjának hallgatója volt.

1988-tól publikált különféle lapokban, oktatott az ELTE-n, 1992-98 között a Friedrich Naumann Alapítvány igazgatója volt. 1998-2000 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium közigazgatási államtitkáraként dolgozott. 2000-2003-ig Magyarország berlini, 2003-2005 között berni nagykövete volt, 2005-től a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese. 2010-2014-ig a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Ghanima

    2016-08-31 - 00:50

    Pfejj!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top