+ Média

Elnapolták a szegedi kormányellenes aktivisták tárgyalását

Szalai Balázs és Kékesi Márk nem tagadták le cselekedetüket. Szalai korábban azt mondta: undorítónak tartja a kampányt.

Hétfő reggelre tűzték ki az elsőfokú bírósági tárgyalását annak a két szegedi aktivistának, akik még tavaly nyár elején lefestették a kormány által első körben kihelyezett bevándorlásellenes propagandaplakátokat. Mivel a kár összegének megállapítását esetlegesnek és megalapozatlannak tartják, független szakértői vizsgálatot kértek.

A tárgyalás előtt Kékesi Márk, az egyik vádlott az alábbi bejegyzést tette közzé közösségi oldalán:

Továbbra is úgy gondoljuk, hogy – bár valóban jogosulatlanul használtuk a hirdetési felületet – az akciónkat egy jogállam esetében szabad véleménynyilvánításként kell megítélni, amivel nem valaminek a tönkretétele volt a célunk, hanem a közösség figyelmének a felhívása arra, hogy a társadalomra a valódi (és hatalmas) veszélyt a közpénzmilliárdokból államilag gerjesztett gyűlöletkeltés jelenti.

A hétfői tárgyaláson az aktivisták azt mondták: az akcióval nem valaminek a tönkretétele volt a céljuk, hanem az, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a plakátkampány erősen manipulatív, és súlyosan káros a társadalom egészséges működése szempontjából.

A tárgyalás elnapolása után Kékesi újabb bejegyzéssel jelentkezett oldalán:

„Kiemeltük, hogy nem kívánjuk a menekültválság okozta problémákat és esetleges veszélyeket bagatellizálni, de elmondtuk azt, hogy hitünk és szakmai tudásunk szerint az, ahogy Magyarország kormánya kezeli a kérdést, semmiképpen nem alkalmas ezen problémák kezelésére, a kialakuló esetleges feszültségek mérséklésére.”

A bírónő a lehetőségekhez képest együttműködő és megértő volt, kérdezett például a MigSzol Szegedről is, láthatóan értékelte, hogy nem csak „rongálni” tudunk, hanem valódi segítséget is képesek voltunk nyújtani. Nem éreztünk semmilyen politikai nyomást a tárgyalás során, ami mindenképpen biztató. Várjuk a folytatást

– írja Kékesi

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top