+ Irodalom

Huszonhét éves Újlipócia szívcsakrája

Nyilvánosan ünnepli huszonhetedik születésnapját a budapesti Láng Téka, amelyet Bächer Iván Újlipócia szívcsakrájának nevezett.

Van a budapesti Pozsonyi út elején egy apró boltocska. Cégtábláján Láng Téka felirat olvasható. A tulajdonos Rédei Éva megszállott könyves, aki akcióival, ötleteivel régen kilépett a hagyományos könyvkereskedelmi kliséből.

(PM Online)

27-én ünnepli 27. születésnapját a 27 négyzetméteres Láng Téka.

Az aprócska, mindössze huszonhét négyzetméteres könyvesbolt, amelyben jóformán le sem lehet ülni, hihetetlenül népszerű. Vásárlói, vendégei közé tartozott, tartozik számtalan híres író is, akik a bolt 25. születésnapi kötetében vallomásokat írtak róla. Bächer Iván például Újlipócia „szívcsakrájának” nevezte.

Bächer Iván dedikál

Bächer Iván Molnár György filmrendezőnek dedikál

Sztankay Ádám portréja Rédei Éváról a 168ora.hu-n:

,,Rédei Éva maturálva az Állami Könyvterjesztő Vállalat egykori vezetőjénél, Zala Imrénél jelentkezett feladatra. A könyvszakma mestere egyetemi alapossággal kérdezte ki az aspiránst. Majd a leány a ’próbakört’ egy Csanády utcai könyvesboltban futotta le. A céltól annak darabos karakterű vezetői sem térítették el. A kuncsaftok tartották a pályán: zordabb vevő személyiségét is szépen árnyalta, hogy olvasni mire támadt kedve. Artisztikus játék ebből összerakni, komponálni egy embert.

Hónappal később, 1965-ben került Éva a Kossuth Lajos utcai Zeneműboltba. Aurája volt a helynek. Vezetője Perhács László festőművész felesége, Mauzi. A maga részéről sváb asszony. Ugratták is egymást rendesen Évával. Amúgy pedig volt mit tanulni tőle.

Kukorelly Endre és Németh Gábor

Kukorelly Endrével és Németh Gáborral

Persze más a szakma, és más egy huszonéves lány privát világa. Éva első férje egy a boltba betérő tenor lett. Keresztény család fia, bizonyos előítéletekkel. Kétéves frigyük ma inkább tűnik egykori könyv elpuskázott – legalább kurta – fejezetének, mint megélt valóságnak.

Éva tíz évig dolgozott Mauzi mellett. Amit tanult, könnyen lett gyakorlattá. Szót értett a világgal. Mentora idővel mondogatni kezdte neki: saját jogon is vihetne már boltot.

Vezetőhelyettesnek került a hetvenes évek közepén a Rákóczi úti Sport Könyvesboltba. Onnan a főfőnök miatt állt tovább idővel. Bár a ’Sport-korszak’ alatt is volt, ami több kurta fejezetnél: egy hatkor lecsengett műszak után másnap reggel hatra világra hozta gyermekét, Dávidot.

Esterházy Péterrel és Szűts Miklóssal

Esterházy Péterrel és Szűts Miklóssal

Rédei Éva második férje, gyermekének édesapja a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapítója, Deák Gábor volt. A két erős egyéniség együtt töltött nyolc éve eggyel több, mint a hagyományosan baljóslatú hét.

A hármas számú férj – harminc éve már – Dávid gyermekorvosa, dr. Földes Gyula lett. Amúgy válások, házasságok közt, szakmai útkeresés közben estek egyéb tapasztalatok is. Rédei Éva testvérei idővel ’disszidáltak’. Hátrahagyott lakások vesztek el, ám szülei itthon maradt lányukat már nem hagyták „elveszni”. Éva így lett idővel – addig féltve őrzött, szerény családi vagyon dobra verése után – újlipótvárosi polgár.

Alföldi Róbert és Csáki Judit dedikál a Láng Téka előtt

Alföldi Róbert és Csáki Judit dedikál a Láng Téka előtt

Különben ki tudja, mi lett volna, ha Éva megy Amerikába?

Bátyja és nővére alkalmazottként ért nyugdíjkorba a lehetőségek hazájában. Éva a rendszerváltás évében tulajdonos lett az első magánkönyvesboltban.

A Sport után azért még volt pár állomás. A belvárosi Gondolat könyvüzletben a furmányos, stiklis alkalmazottak miatt sem volt sokáig maradása. Utóbb Zala Imre segítségével a Rákóczi úti kis zeneműboltban jutott lélegzethez.

Forrás: Magyar Narancs

Esterházy aláírására várva (forrás: Magyar Narancs)

Ám Zala Imrét hamarosan nyugdíjazták. Az Állami Könyvterjesztő új vezetője pedig nem volt a párbeszéd embere. Éva a felmondás után állástalan maradt. Orvos férje egykeresős családmodellt ajánlott, csakhogy párja önbecsülésével az nem volt szinkronban.

Pozsonyi úti séta közben szúrta ki a Könyvértékesítő Vállalat ’maradék’ könyvekre szakosodott, szedett-vedett boltját. Volt annyi respektje, hogy érdeklődő telefon után kinevezzék az élére.

Olvasottabb polgárok körében a többi már történelem.

Esterházy Péter dedikál a Láng Tékában

Esterházy Péter dedikál a Láng Tékában

Rédei Éva nem sokkal később sóletvacsorára hívta a Könyvterjesztő vezetőjét, Drukker Tibort. A desszertnél megköttetett az egyezség: rendes bolt lesz a ’maradék árudából’. Pár évre rá Erdős Ákos, a Láng Kiadó alapítója csapott Éva kezébe: magánosítják a boltot. Éva lesz a ’lelke’ és résztulajdonosa. Negyvenkilenc százalékban máig az, ígérete szerint minimum holtomiglan.

1989. szeptember 1-jén nyitották a magánboltot. Dialógus kérdése volt az egész. A Pozsonyi Piknik a ’Láng Téka’ alapításának huszadik évfordulójából nőtte ki magát. Meg abból, amit az ember megélt, megél.

Bächer Iván a Pozsonyi Pikniken

Bächer Iván a Pozsonyi Pikniken

Mauzi – maga is évekig dolgozott a Láng Tékában – már nem érhette meg a Piknik születését. Éva hetvenhat évet élt édesanyja, kilencvennégy évesen eltávozott édesapja sem. Akárhol vannak is, biztosan büszkék.

A Piknik is a dialógusról szól. Civil kurázsiról. Köztéri normalitásról.

Hivatalos szerepében politikus nem is látogathatja. Pedig kampányolnának ott jobbról is, balról is”– olvasható Sztankay Ádám Rédei-portréjában a 168ora.hu-n.

bacher_ivan_faja

A Pozsonyi úti Láng Tékában mindennapos vendég volt Bächer Iván. ,,Az életének egyik felét itt töltötte nálunk” – fogalmazott egy interjúban Rédei Éva. Emlékére egy fiatal kőrisfát ültettek a bolt előtti járdaszélre.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top