+ Zene

Elment a világ leghíresebb szájharmonikása

Elveszítettünk egy hatalmas zenészt, egy melegszívű embert. Részvétem Toots Thielemans családjának és barátainak – írta Charles Michel belga kormányfő a Twitteren.

Életének 94. évében hétfő reggel elhunyt Toots Thielemans legendás belga szájharmonikás – jelentette be Veerle Van de Poel, a zenész menedzsere.

Az ügynök tájékoztatása szerint ügyfelét álmában érte a halál.

Thielemanst már egy hónapja kórházban ápolták egy baleset miatt, amelyben eltörte a vállát. A dzsesszmuzsikust meg kellett műteni, állapota azonban jelentősen romlott az operáció után.

A „harmonika királyát” lakóhelyén, a vallóniai La Hulpe településen fogják eltemetni.

A halálhír bejelentését követően számos magas rangú belga politikus kifejezte együttérzését.

Elveszítettünk egy hatalmas zenészt, egy melegszívű embert. Részvétem Toots Thielemans családjának és barátainak

– írta Charles Michel belga kormányfő a Twitteren.

Elio Di Rupo volt belga miniszterelnök szerint Toots Thielemans volt a

világ egyik legnagyszerűbb harmonikása, kivételes személyiség volt zeneileg és emberileg egyaránt.

A zenész két évvel ezelőtt jelentette be visszavonulását, miután egészségi problémák miatt három hónapon belül két koncertjét is lemondani kényszerült.

A jellegzetes szarukeretes szemüveget viselő művész tette szalonképessé a szájharmonikát a dzsesszzenében. Sokáig Amerikában élt, ahol olyan nagy sztárokkal lépett fel, mint Benny Goodman, Ella Fitzgerald, Bill Evans és Quincy Jones.

Szájharmonikájának hangja feltűnt olyan hollywoodi klasszikusokban, mint az Éjféli cowboy vagy A Paradicsom… (Jean de Florette) című 1986-os francia-svájci olasz filmdráma.

Legnagyobb sikere a Bluesette című mű, amelyet 1962-ben szerzett, de az évek során újból és újból átírt.

A brüsszeli születésű Thielemanst II. Albert király 2001-ben nemesi rangra emelte, a zenész a bárói cím viselésére volt jogosult.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top