+ Irodalom

Most lesz tíz éve, hogy senki nem beszélgethet többé Határ Győzővel

Nevelőapám filozófiát (is) tanult, és régebben egy könyvkiadónál dolgozott. Nem tudom pontosan, honnan ismerte Határ Győzőt, de a mai napig, ha “Győző bácsi” valami kapcsán szóba kerül, felragyog a szeme. – Hacsek Zsófia írása.

Időeltolódás

Írta: Hacsek Zsófia

Állok a lépcső előtt, kezemben a könyvvel, és fájdalmasan ver a szívem. A könyv címe Szentföld a Föld. Anyámék tegnap értek haza a nyaralásból, és nevelőapám a lépcsőre tette a két hét alatt olvasott könyveiket, hogy majd később felvigyük őket. Pár nappal ezelőtt meg A Fény Megistenülése akadt véletlenül a kezembe, amikor az emeleti dolgozószobában pakolásztam. Az is ilyen heveny szívdobogást váltott ki nálam, ez már nem lehet véletlen.

Nevelőapám filozófiát (is) tanult, és régebben egy könyvkiadónál dolgozott. Nem tudom pontosan, honnan ismerte Határ Győzőt, de a mai napig, ha “Győző bácsi” valami kapcsán szóba kerül, felragyog a szeme. Nehéz természetű ember az én nevelőapám, kegyetlen pontossággal listázza társadalmunk ostobaságait, emberi gyarlóságainkat, szinte lehetetlen kivívni a tiszteletét. “Győző bácsit” említvén viszont ebből a kritikus mesterből hirtelen rajongó tanítvány lesz. Nevelőapám többször is utalt már rá, hogy milyen nagy tudású ember volt “Győző bácsi”, és én ebből úgy sejtettem, ezek akkor már olyan magaslatok lehetnek, amelyekig én, a rövidlátó, fel sem láthatok, nemhogy még fel is kapaszkodjak odáig.

Állok a lépcső előtt, és mondhatnám, hogy falom “Győző bácsi” szavait, de nem erről van szó. Jóllakás helyett csak egyre éhesebb leszek tőlük. Igenis érdemes elindulni erre a hegytetőre, elgondolkodni, elmét tágítani, talán meg is érteni, hogy mit mond nekem Határ Győző a filozófiáról és az irodalomról. És hirtelen iszonyúan irigylem nevelőapámat, aki beszélgethetett is vele, akinek “Győző bácsi” volt, aki hallgathatta is azt, ami számomra már csak halott betű.

Egyszer a Könyvhéten találkoztunk Határ Győzővel. 2003 volt, én tizenkét éves, életem talán legproblémásabb időszakában, amikor a legdühösebb voltam a világra. Halványan éreztem, hogy ez valami hatalmas megtiszteltetés, ismerősként üdvözölni “Győző bácsit”, de hát fogalmam sem volt róla, hogy ki ez, csak valami kedves, bajuszos nagypapát láttam, aki dedikálja nekem a Tururu és Türürü című meseregényét. “Győző bácsi” külön, idegen világ volt számomra, akinek csak annyira voltam érdekes, mint egy régi ismerős vadonatúj élettársának előző házasságából származó kislánya. Vagyis semennyire. Úgyhogy én is érdektelenül, unatkozva hallgattam, ahogy a felnőttek beszélnek, a hülyekamaszos lázadás talán még kérdezgettette is velem, hogy mikor megyünk már haza.

Visszateszem a könyvet a lépcsőre, és a gép elé zuttyanok. Megnézem a Wikipédián: Határ Győző 2006. november 27-én hunyt el. Még akkor is csak tizenöt éves voltam. Most lesz tíz éve, hogy senki sem beszélgethet vele többé.

Nekem pedig ver a szívem és fáj, és azt kívánom, bárcsak a mostani énem lépne oda hozzá 2003-ban a Könyvhéten, nevelőapám és anyám oldalán, miután már elolvastam ezeket a könyveket, és még mást is tőle, amit találok itthon. Meg amúgy is. Most kellene találkoznom vele, amikor pár métert felkaptattam azon a bizonyos magaslaton, szeretném hallgatni, ahogyan beszél, és szeretnék hozzászólni ahhoz, amit mond.

Most már talán értem. De most már késő.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top