+ művészet & politika

Nagy Feró kiverte a biztosítékot a román rendőrség fejében

nagy feró

Az együttes kedden este adott koncertet az erdélyi város főterén a Kolozsvári Magyar Napokon. A XX. század című szám alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között Sztálin szovjet és Hitler náci német diktátor volt látható.

A Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított Nagy Feró és a Beatrice kolozsvári koncertje miatt, miután a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet.

Az együttes kedden este adott koncertet az erdélyi város főterén a Kolozsvári Magyar Napokon. A XX. század című szám alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között Sztálin szovjet és Hitler náci német diktátor volt látható. A koncertről a román közszolgálati televízió is beszámolt, amely „vitatottnak és revizionistának” nevezte a magyar együttest.

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője pénteken az Adevarul című napilapnak elmondta: hivatalból indítottak eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője elmondta: célzatos, egyoldalú tudósításban számolt be a román közszolgálati televízió a keddi koncertről, egyértelműen „kifordították” a szám üzenetét, ugyanis a dalban elrettentésképpen szerepel Hitler, Sztálin és az Iszlám Állam. Közölte, hogy levelet írtak a román köztelevízió és az audiovizuális tanács vezetőségének, amelyben kérték, hogy tegyék helyre a félretájékoztatást. Gergely Balázs szerint megengedhetetlen, hogy egy közszolgálati televízió ennyire célzatosan és egyoldalúan tudósítson.

A főszervező közölte: nem bánja, hogy hatósági vizsgálat indult, mert bízik annyira a román rendőrségben és igazságszolgáltatásban, hogy legalább ők tisztázni fogják az ügyet.

A román közszolgálati televízió tudósításában szerepelt egy koncertrészlet, amelyen Nagy Feró azt énekelte:

csak azért is lesz, Kolozsváros ismét magyar város lesz.

Gergely Balázs elmondta: ez a szám nem hangzott el a kolozsvári koncerten, és meglepőnek nevezte a vádakat, hiszen Nagy Feró és a Beatrice évente tízszer szokott Erdélyben koncertezni, és soha nem voltak ilyen problémák. Gergely Balázs az ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte.

A Kolozsvári Magyar Napokat hét éve szervezik meg, kezdetben a helyi önkormányzat fenntartásokkal kezelte, de később felkarolta, és mára Erdély egyik legnagyobb nyári fesztiváljává nőtte ki magát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top