Az asszony, aki ki akart törni a mindennapok rutinjából

sudden-rain-001

Zápor (1956), Rendezte: Mikio Naruse, Japánul: Shu-u, Angolul: Sudden Rain

Írta: Ferber Katalin

Mikio Naruse (1905-1969), aki nyolcvankilenc filmet rendezett, Kurosawához, vagy Ozuhoz képest szinte ismeretlen a szigetországon kívül.

Ennek sokféle oka lehet, de talán az egyik legfontosabb, hogy Naruse visszahúzódó, csendes filmrendező volt, színészeinek sohasem adott semmiféle instrukciót, s a hírnév sem érdekelte. Filmjei mindig minimális költségvetésből készültek.

Alkotásainak nagyszerűsége rejtve marad azok előtt, akik nem ismerik a japán társadalom háború utáni mindennapjait.

Naruse filmjeinek többsége a nőkről, s az ő függetlenedési törekvéseikről szól az átlagemberek életének bemutatásával. Naruse a hétköznapi drámák mestere volt. (Japánul shomin-geki)

Mikio-Naruse

E filmben egy házaspár mindennapjait látjuk. Fumiko a feleség, akit Setsuko Hara alakít, és férje Ryutaro együttélésébe és kapcsolatába pillanthatunk be. Sajátos intimitást látunk két ember között.

Banális jelenetekkel indul a film, a házaspár ebédel, majd a férj, Ryutaro csak annyit mond, “a gyógyszeremet”, s Fumiko készségesen odateszi elé. A teát is a feleség tölti ki a férjnek, s Ryutaro egyetlen mozdulattal sem segít semmiben a feleségének. Vasárnap van, s Fumiko megjegyzi, hogy a férje soha nem beszélget vele. A férj visszakérdez: ugyan miről beszélgetnék veled?

Még csak öt perce nézzük a filmet, de kezd kényelmetlen lenni, amit látunk.

Ekkor váratlanul beállít egy rokon,

aki megszökik a saját nászútjáról, mert kiderül, hogy a férje durva és érzéketlen alak. Fumiko nyugtatgatja, mondván, hogy a férfiak ilyenek. Férje Ryutaro hosszú és bonyolult magyarázatot ad arra, hogy miért  indokolt a nászút egyik éjszakáját a férjnek egy barátjával tölteni, ahelyett, hogy a feleségével lenne.

Fumiko látszólag ideális feleség. Minden feladatát igyekszik ellátni, egész nap egyedül van, csak a szomszédasszonyokkal tud beszélgetni, de ez szemmel láthatóan nem okoz neki örömet. Miután férjhez ment, minden korábbi kedvteléséről lemondott, mert a házasság elsősorban kötelességekkel jár.

Kapcsolata Ryutaróval éppen ezért üresedik ki, válik rutinná és mindkettőjük számára unalmassá. Férjén és a társadalom elvárásain azonban nem tud változtatni. Csak gesztusaiból és mimikájából derül ki, mennyire elege van mindebből. Többre lenne képes, jobb életre, de erre nincs lehetősége.

A rendező lassan, de biztosan mozdul el a házaspár sohasem szűnő veszekedéseitől az új szomszédokig, akik csodálói a tapasztaltabb, idősebb Ryutarónak és Fumikónak.

Náluk minden fordítva van,

mint Fumikóéknál, mert a férfi szolgálja ki a nála sokkal fiatalabb feleségét. A két házaspár összebarátkozik, az asszonyok együtt mennek bevásárolni, a férfiak pedig beszélgetni kezdenek egymással…

Fumiko egy kóbor kutyát etet, s emiatt a szomszédok nagyon megharagszanak rá. E látszólag jelentéktelen konfliktus pontosan tükrözi a helyi közösség kíméletlen szabályozó erejét és hatalmát mindenki felett, aki másként, vagy mást tesz, mint a többség.

A kutya a szomszédok szerint ugyanis olyan sok kárt okoz, hogy azonnal tenni kell valamit ellene. Egy agilis szomszédasszony összehívja a szomszédok egyesületét, mely a háború éveiben vált kötelezővé. Akkor egymásról kellett jelenteni, most a “béke és harmónia megteremtése” a cél. A szomszédok találkozója nevetséges, mindenki a saját problémájával hozakodik elő, s a döntés: a csirkéket éppúgy pórázon kell tartani, mint a kutyákat, hogy senkit ne zavarjanak.

Ryutaro cége a csőd szélén áll,

s három kolléga, aki Ryutaróval együtt “felajánlja lemondását”, felkeresi Ryutarót, hogy a kapott végkielégítésből saját céget alapítsanak. Felmerül egy bár közös létrehozása, ahol Fumiko lenne a vendégeket szórakoztató alkalmazott, aminek hallatán Ryutaro olyan dühös lesz, hogy elzavarja az összes vendéget. A férj ugyanis nem akarja, hogy a felesége dolgozzon, mert ez a korabeli társadalmi megítélés szerint megkérdőjelezné szerepét a házasságban. Fumikó azonban nagyon örül, mert szeretne végre kimozdulni a mindennapok egyhangúságából.

Ryutaro ettől még ingerültebb lesz, s ezért úgy dönt, hogy a cégtől kapott végkielégítéséből elköltözik vidéken élő szüleihez és testvéréhez. Fumikótól már nem is várja, hogy vele tartson. Látható, hogy a két embernek jó ideje nincs sok köze egymáshoz a rutinokon kívül. A férj a szomszédnak úgy fogalmaz, hogy Fumikóval túl jól ismerik egymást ahhoz, hogy veszekedjenek. “Mindketten rég abbahagytuk, mert értelmetlen.”

A feszültséget a szomszédos gyerekek oldják fel:

a labda átesik Ryutaróék kertjébe, s a film zárójelenetében a házaspár egyre dühödtebben labdázik egymással.

Hasonlóan Naruse többi, nagy sikert aratott filmjéhez, a mindennapok anyagi nehézségei ebben a filmben is meghatározóak. Szó sincs lenyűgöző gazdasági sikerekről, technológiai fejlődésről. Éppen ellenkezőleg, a fejlődés mintha csak nehezítené az átlagemberek életét.

A Zápor éppen azt mutatja meg a gesztusokra és mimikára fogékony nézőknek, hogy a japán társadalom „modernizációja”  áldozatokat követelt, éppen azért, mert nem terjedt ki az élet minden területére. Bár a film hat évtizeddel ezelőtt készült és ma már a férjes asszonyok egyre nagyobb hányada dolgozik Japánban, a női és férfi szerepeket illetően a hagyományos szemlélet alig változott.

Setsuko Hara ragyogóan alakítja a látszólag mindenbe beletörődő, valójában azonban függetlenedni akaró asszonyt. Susan Sontag a filmszínésznőt a filmtörténet egyik legnagyobbjának tartotta. Ez a film is meggyőzhet mindenkit arról, hogy Sontagnak igaza volt.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!