Elhunyt Bencsik István

bencsik-istván

Augusztus 13-án, este fél 9-kor elhunyt Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, professor emeritus, a PTE Művészeti Karának alapító oktatója. A szobrászművész Marcaliban született 1931. május 29.-én.

1947–1951-ig a Budapesti Művészeti Gimnáziumban tanult, ahol Somogyi József tanítványa volt. 1951-1957-ig elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, itt Mikus Sándor volt a mestere – írja róla a wikipédia.

1957-1959 között (és 1977-től 1979-ig) Makrisz Agamemnon asszisztenseként dolgozott. 1965-től 1968-ig a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület elnöke volt.

Engem izgat, foglalkoztat, kíváncsivá tesz az emberi test. A test mint az alma vagy a cserebogár, a mindenség része. Viszonyban, viszonylatban van mindennel. Az emberi test nem lehet zárt rendszer, hiszen keletkezik és megszűnik. Ez filozófia. Testfilozófia. Az emberi testet az ember az elméjével, lelkével vizsgálja. Láthatóvá akarom tenni azt, hogy az ember a vizsgálódó. Vizsgálódó? Igen, a ’vanást’ akarom dokumentálni.

írta honlapján a szobrászművész.

1968-ban egy évre a Korányi tüdőszanatóriumba került, s ez kihatott későbbi művészetére. Itt Kováts Ferenc orvosprofesszor felkérésére a dinamikus légzés szemléltetéséhez készített fotófelvételek alapján modelleket, s ez benne a korábbi szobrászati felfogással szakítva új szemléletet és módszert alakított ki. Vajúdó alkotói korszakában Nagyatádra vonult vissza. 1972-1974 között a villányi alkotótelepen dolgozott, annak vezetőségi tagja volt.

1974 és 1977 között a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Szimpózium Bizottsága titkára volt. A nagyatádi Nemzetközi Faszobrászati Alkotótelep alapítója (1975-1977). és a villányi Nemzetközi Szobrászati Alkotótelep társalapítója (1978-1985) volt.

A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar Rajztanszékének tanára, majd docense (1982), egyetemi tanár (1992). A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1991), elnökségi tagja (1993), alelnöke (1994).[1]

1991-ben a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola egyik alapítója volt, jelenleg tanszékvezető tanára. 1993 óta a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1995-től a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karán működő doktori program (DLA) vezetője.

Az 1995. június 3-án létrejött Professzorok Batthyány Körének tagja. 2001. június 1-jétől Professor Emeritus.

Részt vett a pöstyén-moraváni (1970) és az oroszvári (1992) szobrászati alkotótelepek munkájában is. 1990-től a vóloszi művészeti telep igazgatója.

Korábban éveken át Budapesten, a Százados úti művésztelepen lakott, 1982-től Pécsett, majd haláláig Pécsváradon élt.

Az én szobraim mindegyike az emberi testről szól. Legyen az akár egy köröm, de az is emberi test. Az ember teste hordozza a személyiséget, a szépséget, csak nem egy kiragadott pillanatban, hanem egy folyamatban. Az ember úgy mutatja meg magát igazán, hogy az időben létezik, egy olyan dimenzióban, amely teljesen eltér a szobrászat dimenziójától. Az én szobrászati programomnak az a lényege, hogy bármilyen testrészletről legyen szó, el kell játszania saját magát. Az időben lezajló szépséget, amit az ember sugároz magából, megpróbálom egy pillanatba sűríteni.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!