+ Interjú

Gálvölgyi szerint Tarantino markába röhögve forgatta az Aljas nyolcast

„ Imádom Szegedet, de nem azért, mert éppen itt vagyok, és ezt kell mondanom. Nem fizet nekem a Botka László polgármester semmit. ”

Szerencsém van, a hobbimból élek, mondja Gálvölgyi János, aki mióta felépült betegségéből, fáradhatatlanul dolgozik. A héten éppen a Szegedi Szabadtéri Játékokon próbálta az Ének az esőben című musicalt. Beszélgettünk nyaralásról, és az is kiderült, még ennyi év után is izgul, ha színpadra áll.

Ez nekem olyan, mint egy nyaralás! Csak este próbálok, a délelőttjeim szabadok – maga a csoda! Elmegyünk az Anna fürdőbe, sétálunk a Kárász utcán. Itt minden étteremben fantasztikusan főznek.

Gálvölgyi János 1948. május 26-án született Budapesten. Az 1968-as Ki mit tud?-on ismerte meg a közönség. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd szerződött a Thália Színházhoz. A szélesebb publikum a Rádiókabaréból, a Gálvölgyi-show-ból és a Heti hetesből ismerheti. Apósa Rodolfo, a híres bűvész volt. Előfordult, hogy együtt léptek fel.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. kaktuszpapa szerint:

    Gálvölgyi szerintem Tarantinot mondott, nem Taratinot. Már persze, ha Quentin Tarantinora gondolt.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top