+ Tudomány

Hihetetlenül gazdag sírt és áldozatvermet találtak

Már az a tény is szenzációs, hogy késő bronzkori temetkezési helyet találtunk, mivel a településeken belül temették el azokat, akik azokban az időkben meghaltak – írta a feltárásokat vezető Peter Fischer professzort.

Az egyik leggazdagabb késő bronzkori temetkezési helyre bukkantak svéd régészek Cipruson, ahol számos páratlan aranytárgyat, köztük ékszereket, amuletteket és több mint száz gazdagon díszített agyagedényt tártak fel.

A Göteborgi Egyetem szakemberei szerint a számos szomszédos kultúrából származó tárgyak megerősítik Ciprus központi szerepét a tengeri kereskedelemben.

A Larnaca közelében mintegy 50 hektáron elterülő Hala Sultan Tekke késő bronzkori kikötővárosnak Kr. e. 1600-1150-ben kiterjedt kereskedelmi kapcsolatai voltak egészen a mai Svédország területéig.

A májusban, júniusban folytatott feltárásaink az eddigi legsikeresebbek voltak. Rátaláltunk egy öregebb városrészre a Kr.e. 1250 körüli időkből, és a városon kívül találtunk egy hihetetlenül gazdag sírt, a kora egyik leggazdagabbját Cipruson és egy áldozat vermet mellette. Már az a tény is szenzációs, hogy késő bronzkori temetkezési helyet találtunk, mivel a településeken belül temették el azokat, akik azokban az időkben meghaltak

– írta a feltárásokat vezető Peter Fischer professzort.

Fischer és kutatócsoportja 2010 óta folytat feltárásokat Cipruson Larnaca közelében. A sziget a térség egyik legnagyobb kikötővárosa volt a késő bronzkorban.

A feltárások előtt a régészek georadar vizsgálatokat végeztek, hogy megállapítsák, mit rejt a föld mélye két méter mélységig. Mintegy 100 földalatti vermet találtak, néhányukról kiderült, hogy kút volt, számos áldozati vermet találtak és egy temetkezési helyet.

A kutak általában egy méter átmérőjűek, de ezek 4×3 méteresek. A temetkezési helyről úgy tűnik, hogy egy családi sír volt, nyolc – 5-10 éves – gyermeket és kilenc felnőttet temettek el benne, utóbbiak legidősebbike 40 éves lehetett

– mondta a professzor.

A régészek találtak több mint száz agyagedényt, számos aranytárgyat, diadémot, gyöngyöket, fülbevalókat, egyiptomi szkarabeuszt, néhány drágakövet, tőrt és öt hengeralakú pecsétet, amelyek egy része a mai Szíriában és Mezopotámiában készült.

A régészek a legnagyobb jelentőséget a több mint 140 épségben megmaradt kerámiaedénynek tulajdonítanak, amelyek látványos jelenteket – például szekérhajtó embert, csodálatos ruhát viselő nőt – ábrázolnak, ezek többségét a mai Görögország és Kréta térségből, Anatóliából importálták.

Fischer szerint a női ruha festése nagy szakértelemről tanúskodik, és megmutatja miként öltözködtek a gazdag nők abban a korban. A motívum fellelhető a krétai knósszoszi palota freskóin is. A feltárt, két kőből készült, aranyozott szkarabeusz amulett egyikén egy fáraó illusztrációja látható hieroglifákkal. A körülbelül 3500 éves tárgyat a régészek Egyiptom egyik leghatalmasabb fáraójához, II. Tothmeszthez (Kr.e. 1479-1425) kötik, akinek befolyása kiterjedt Mezopotámia egyes részeire, a mai Szíriára.

A feltárások érdekessége, hogy a leletek a Kr.e 1500-1400-as évekből valók, de a régészek csak a temetkezési helyet találtak, a korban hozzá kötődő várost nem. Egy gazdag város lehetett a sírból ítélve. A temetkezési helyhez közelebb terült el egy olyan területen, amelyet még nem tártak fel

– mesélte Peter Fischer.

Az ásatások 2017 tavaszán folytatódnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top