+ Film

90 éves a Puskin mozi

Itt tartották a Hyppolit, a lakáj díszbemutatóját is, sőt a filmet megelőző szereplőválogatásra is az épületben került sor.

Idén ősszel lesz 90 éve, hogy Fórum néven megnyitotta kapuit a Puskin mozi, amelyet ebből az alkalomból két napos ünnepi sorozattal, népszerű és klasszikus filmek vetítésével és közönségtalálkozóval köszöntenek szeptember 17-én és 18-án.

A hétvége alatt leginkább magyar, és moziban ritkán látható, a Puskin termeinek nevéhez valamilyen módon köthető alkotások lesznek láthatók.

A legtöbb esetben 35 milliméteres filmszalagról forognak majd az alkotások, valamint egyes előadásokhoz rendhagyó közönségtalálkozókat is szerveznek.

A napfény íze filmhez kapcsolódva például beszélgetés lesz Szabó Istvánnal és Koltai Lajossal, akiknek több közös alkotását is levetítik a két nap alatt, de bemutatják Kertész Mihály halhatatlan rendezését, a Casablancát is, amelynek felújított változatát az ünnepi hétvégén láthatja először a közönség. A jubileumi hétvége programjaira meghívást kap a 90 esztendős Makk Károly is.

A Puskin 90 egyik legizgalmasabb programjának ígérkezik a tervek szerint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska és Haumann Péter részvételével zajló pódiumbeszélgetés, amelyet filmvetítés követ. A szervezők ezt a programot egy későbbi széria nyitóeseményének is szánják, amelyben időről-időre vendégül látják majd a nemzet színészeit egy beszélgetés és filmvetítés keretében.

Az ünnepi hétvége előadásai a mozi pénztárában augusztus 12-től kapható Puskin 90 kártyával látogathatók, amellyel négy tetszőleges előadásra szóló jegy igényelhető mindkét napra.

A mozi épületében először a Magyar Világ kávéház, 1919 után bankház működött, majd a gazdasági összeomlás után, 1926-ban nyitotta meg kapuját Fórum filmszínházként. Egyik alapítója Deák Jenő volt, aki 1912 óta működtetett filmkölcsönző céget.

Az épület szobrai, amelyek alapvetően a férfi-nő szimbólumrendszerre épülnek, Kristián Sándor és Varga Oszkár munkái voltak, a csillárt Grünberger Jenő szállította.

1929. szeptember 30-án itt került sor az első magyarországi hangosfilm bemutatójára. A műsoron két rövidfilm szerepelt, majd ezt követte Az éneklő bolond című amerikai film.

Itt tartották a Hyppolit, a lakáj díszbemutatóját is, sőt a filmet megelőző szereplőválogatásra is az épületben került sor.

1941-ben a frissen alakult Fórum Filmszínház Rt. kapta meg az üzemeltetési engedélyt, majd 1944-ig az Esperia filmvállalat befolyása alá kerülve itt mutatták be az olasz filmgyárak filmjeit. A világháború után a Fórum a Kisgazdapárté lett, az államosításkor pedig a Fővárosi Tanács kezelésébe került. Nevét is ekkor változtatták Puskinra. A mozi technikai rekonstrukciójára 1988-ban került sor, ekkor gépészeti átalakítások történtek, majd 1998. október 15-én megnyitotta kapuit a háromtermes új Puskin mozi, amely néhány éve további két kamateremmel bővült.

Az egykori pénztár helyén, ahol Keleti Márton 1961-ben a Nem ér a nevem című film fontos jeleneteit forgatta Tolnay Klárival és Páger Antallal, a nézőtéri büfé kapott helyet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top