Gellér Katalin: A magyar szimbolizmus [Stílusok–Korszakok-sorozat] – Corvina Kiadó, 2016 – 168 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-13-6369-2
Gellér Katalin művészettörténész több évtizedes munkája során – írt már könyvet többek között a magyar szecesszióról, Zichy Mihályról és a Gödöllői Művésztelepről is – mintha arra törekedne, hogy felvázoljon egy olyan koordinátarendszert, mely útmutatóként szolgálhat a festmények között kicsit elveszetten bolyongók számára. (Már persze akkor, ha a befogadóban van igény arra, hogy túllépjen a teccik/nemteccik jellegű értékítéleten.)
A szimbolizmus, pláne a magyar szimbolizmus „ügyei” között tényleg nem könnyű eligazodni. Egyrészt, bár az irányzat jellegzetességeit fel lehet sorolni, mégis egy-egy alkotás – pláne egy-egy alkotó! – besorolása kapcsán könnyű elbizonytalanodni. Másrészt a festészetben jelentkező szimbolizmus oly sok ponton kötődik a kultúra más területeihez, hogy lehetetlenség „csak” a festészetről beszélni, muszáj a korszakot tágabban szemlélni, és a földrajzi/nemzeti meghatározottság sem korlátozhatja a vizsgálódást.
A szimbolizmus meghatározása valóban nem egyszerű kérdés, hiszen a meghatározások sokszínűségéből, a tradícióhoz való kötődésből is adódik, hogy az alkotások besorolása során a „határviták” elkerülhetetlenek; legyen szó a romantikáról, a dekadenciáról, vagy akár a szürrealizmusról. (Ráadásul a dekadencia szó magyarul kimondottan pejoratív hangzású.)
Sassy Attila alkotásának részlete
Az irodalmi szimbolizmus kezdetét 1886-ra szokás tenni, ekkor jelent meg Jean Moréas Szimbolista Manifesztuma; a festészetben a szimbolizmus kezdőpontjának Albert Aurier 1991-ben megjelent tanulmányát tekintik. Aurier öt pontban összegezte a szimbolista festészet ismérveit:
1idealista, mivel egyedüli eszménye az Idea kifejezése;
2. szimbolista, mivel ezt az ideát formákban fejezi ki;
3. szintetista, mivel ezeket a formákat és jeleket közérthető módon írja le;
4. szubjektív, mivel tárgyát sosem tekinti csak tárgynak, hanem az Idea szubjektum által felfogott jelének;
5. (következésképpen) dekoratív, mivel a dekoratív festészet, ahogy azt az egyiptomiak és feltételezhetően a görögök és a primitívek értették, nem más, mint egyszerre szubjektív, szintetista, szimbolista és idealista kifejezésmód.
Az öt pont alapján az ember azt hinné, hogy viszonylag biztos kapaszkodóhoz jutott, de akkor megfeledkezik arról, hogy ez a szöveg egy kezdeti állapotot jelöl, ahonnan aztán számos kanyarral és elágazással fejlődött tovább az irányzat, mely a felszín alatt rejtőző tartalmak kutatása és ábrázolása kapcsán óhatatlanul is kapcsolatba került a pszichológiával, az okkultizmussal, a teozófiával, az álmokkal, a víziókkal…
A magyar szimbolizmus alkotóival – és a szimbolizmus ismérveit is felmutató alkotókkal – ismerkedve olyan művészek kerülnek egymás mellé, mint Gulácsy Lajos, Egry József, Nagy Sándor, Tichy Gyula, Körösfői-Kriesch Aladár, Rippl-Rónai József, Lesznai Anna, Simay Imre, Mednyánszky László, Sassy Attila vagy éppen Csontváry Kosztka Tivadar…
Ha valakit meglep ez a – közel sem teljes – lista, annak nem kell feltétlenül kétségbe vonnia a saját értékítéletét, viszont Gellér Katalin könyvét elolvasva megértheti, mi az a szellemi kaland, ami összehozza a legkülönbözőbbnek tűnő alkotókat is.
***
(A legfelső képen, a könyv borítóján Nagy Sándor Ave Myriam című festményének részlete, mellette Körösfői-Kriesch Aladár alkotásának részlete, A művészet forrása.)
