+ Színház

Megint gyász a magyar színházi életben

Gergely László mindenki által szeretett, tisztelt, jókedvű, tisztességes színházi ember volt. Sok-sok magyarországi és határon túli színházban dolgozott sikeres rendezőként, vezetőként.

Életének 65. évében elhunyt pénteken Gergely László rendező, színházvezető, a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.(MACIVA) korábbi ügyvezetője.

Gergely László 1952. július 25-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán 1984-ben diplomázott. A 80-as évek közepétől rendezőként dolgozott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, a veszprémi Petőfi Sándor Színházban, a debreceni Csokonai Színházban és a budapesti Nemzeti Színházban. 1989-től a békéscsabai Jókai Színházban volt rendező, majd ügyvezető igazgató. 1996 és 1998 között az Újvidéki Színház művészeti vezetőjeként tevékenykedett. 2000-től Szarvason, előbb a Weöres Sándor Regionális Színházban, majd az abból létrejött Cervinus Teatrum szlovák nemzetiségi színházban dolgozott alapító művészeti vezetőként. Alapítója és megbízott vezetője volt a 2009-ben megnyílt kézdivásárhelyi Városi Színháznak. 2015-ben megbízott ügyvezetőként a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft-t is vezette.

A Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetségnek 2010-es megalapítása óta elnöke volt. A szervezet azzal a céllal jött létre, hogy a magyarországi nemzetiségi színjátszás sokszínűségére alapozva összehangoltan léphessen fel a magyarországi nemzetiségi színházi kultúra fejlesztése és megőrzése érdekében.

Gergely László az elmúlt években sokat dolgozott a Nemzetiségi Befogadó Színház megalapításán, mely a magyarországi kisebbségi színjátszás bástyájaként egységesen adna otthont a tizenhárom nemzetiség rendszeres megmutatkozásának. Gergely László nevéhez kötődik a Jelen/Lét fesztivál, a Nemzetiségi Színházak Találkozója, valamint a Nemzetiségi Színházi Fórum és Kollokvium megszervezése is.

A Magyar Teátrum Társaság, a Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Cirkusz és Varieté közleménye

A Magyar Teátrumi Társaság, a Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Cirkusz és Varieté mély megrendüléssel értesíti barátait, ismerőseit, munkatársait és minden színházszeretőt, hogy elhunyt Gergely László színházrendező, színházvezető, a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja, a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, a MaCiVa korábbi ügyvezetője.

Gergely Lászlót egy hete súlyos baleset érte az erdélyi Sepsiszentgyörgyön, egy erkélykorlát kidőlt mögüle, zuhanása következtében komoly sérüléseket szenvedett. Orvosi kezelései közepette olyan szövődmények léptek fel szervezetében, melyek legyűrték hatalmas életerejét.

Gergely László mindenki által szeretett, tisztelt, jókedvű, tisztességes színházi ember volt. Sok-sok magyarországi és határon túli színházban dolgozott sikeres rendezőként, vezetőként. Az elmúlt esztendőkben óriási erőfeszítéseket tett a magyarországi nemzetiségi színjátszás fejlesztése és támogatása érdekében.

Nagy és fontos álmát, egy állandó, minden hazai kisebbségnek otthonul szolgáló budapesti színház megnyitását immár nélküle kell megvalósítanunk.

A három előadóművészeti szervezet saját halottjaként gyászolja Gergely Lászlót és támogatja családját. Gergely László búcsúztatásáról családjával közösen intézkedünk, és arra közösen várjuk tisztelőit és a hazai színházi szakma minden szereplőjét.

Isten Veled, Laci, emlékedet szeretettel őrizzük meg!

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke
Fekete Péter, a MaCiVa ügyvezetője
Nemzetiségi Színházi Szövetség

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top