+ Riport

Ludas Matyi és ghettoblaster célzott találkozása az ózdi kamuparkban

Megérkezés után az irtó kedves idegenvezetők nagyon világosan elmondták, hogy mi ez az intézmény. Pont olyan, mint a Szentháromság: három érthetetlen dolog összegyúrva egy végképp érthetetlenné, konkrétan: rendezvényközpont, továbbképző központ és kiállítótér. Amik együtt egy Digitális Erőművet tesznek ki.

Jó sztori nyomában autóztunk ugyan két és fél órát, hogy a legszebb magyar tájak és a legnyomorultabbul lerohadt magyar falvak között érjünk el Ózdra, ahol mégis leesett az állunk a sírva nevetéstől. Arra, amit láttunk és átéltünk, elméletben egyszerűen nem lehet felkészülni. Orbán Viktor 2014. februárjában bejelentette, hogy a régi acélművek területén  fog megépülni 2,5 milliárdból a Nemzeti Kulturális Dokumentációs Logisztikai Központ. Orbán azt mondta, hogy a leendő digitális központ innen fogja kiszolgálni az egész országot

Egy szerencséje van a magyar filmkincsnek: hogy úgysem fog idekerülni. Nemcsak azért, mert a hely erre nem alkalmas, hanem azért sem, mert a magyar kormány időközben, 2016 júniusában, még a központ megnyitása előtt úgy döntött, hogy a filmarchívumot elveszi a Mandától és a Vajna-féle Filmalapra bízza.

Az egyetlen címen elérhető szolgáltatás most a mandarchiv.hu, a mandadb.hu, a mandateka.hu, a filmhiradokonline.hu, a gramofononline.hu és 100hires.hu címeken érhető el.

Külön vicces, hogy a szemérmetlenségnek és a pénzkidobásnak ezt a cinikus emlékművét egy olyan nyomorult városban emelték, amiről ordít, hogy bármilyen kicsit is értelmes fejlesztés az éltető oxigént jelentené neki. Itt így eltapsolni 3,5 milliárd ajándékforintot + 300 millió sajátot sokkal durvább, mintha Budapesten 30 milliárdból építettek volna egy 100X100X100 méteres, seggé átalakuló mobilszájat.

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top