Retrospektív sorozat Setsuko Hara (1920-2015) filmjeiből, Berlin, Arsenal mozi, 2016 augusztus
Írta: Ferber Katalin
Setsuko Hara a japán filmművészet egyik legnagyobb színésznője volt.
Yokohamában született Aida Masae néven, egy nyolcgyermekes családban. Egyik nővére férje, Hisatora Kumagai filmrendező volt, így került kapcsolatba a filmmel. Tizenötéves korában játszotta első filmszerepét. Hazájában 1937-ben vált igazán ismertté egy német-japán koprodukcióban készült filmben játszott főszerepe után, melynek címe A szamuráj lánya. (Sorozatunkban e film is szerepel, így később erről is olvashatnak egy ismertetést.)
Számos híres japán filmrendezővel dolgozott együtt, Akira Kurosawa, Kimisaburo Yoshimura és Yasujiro Ozu csak néhány név közülük.
1963-ban, (ekkor halt meg Ozu) mindenki számára váratlanul, Setsuko Hara abbahagyta a filmezést. Haláláig teljesen visszavonultan Kamakurában élt, közel Yokohamához, ahol született.
Setsuko Hara soha nem ment férjhez, nem adott egyetlen interjút sem senkinek, fényképek sem készültek róla. (Kivéve a filmjei állóképeit.) Japánban “Földöntúli szűz” volt a beceneve, s írók, esztéták egyaránt ámultak fantasztikus játékán és az európai nőkre emlékeztető szépségén, eleganciáján. Hogy miért vonult vissza viszonylag korán, arra nézve csak találgatások vannak. Néhányan Ozu halálával magyarázták. Utolsó sajtókonferenciáján Hara azt mondta, hogy sohasem szeretett filmezni. A pénz azonban melyet játékáért kapott, könnyített szülei és testvérei szorult anyagi helyzetén.
2015 szeptemberében, kilencvenöt éves korában tüdőgyulladásban hunyt el. Halálát azonban csak november 25-én hozták nyilvánosságra.
A most induló filmszemle-sorozatunkban Setsuko Hara ismert és kevésbé ismert filmjeiről ír Ferber Katalin.
Egyúttal köszönetünket fejezzük ki a berlini Arsenal mozi és a Filmarchívum munkatársainak, hogy lehetővé tették a filmek ingyenes megtekintését. Internetes elérhetőség: www.arsenal-berlin.de Institut für Film und Videokunst e.Vim Filmhausam Potsdamer Platz.
Megkésett tavasz
(1949)
(Japánul: Banshun, Angolul: Late Spring, Németül: Späte Frühling, Rendezte: Yasujiro Ozu)
A film Kazuo Hirotsu novellájának filmes adaptációja. A novella címe Apa és lánya (japánul Chichi to Musume). A film forgatókönyvét és az elkészült filmet az amerikai megszálló hatóság cenzúrahivatala ellenőrizte és számos változtatást írt elő, melynek Ozu csak részben tett eleget.
A Megkésett tavasz az első Ozu film, melyben Hara főszerepet játszott, utána még öt következett. A Megkésett tavasz az első darabja a fimrendező által Noriko-trilógiának nevezett három filmnek. Ezek főszereplője mindig egy Noriko nevű egyedülálló, független nő.
Bár az egyes filmek alaptörténetei között nincs kapcsolat, a további két film, a Korai nyár és a Tokiói mesék a nők megváltozott társadalmi szerepét mutatják be, új szemlélettel.
A Megkésett tavasz egy ötvenhat éves özvegyember, Shukichi Somiya (akit Ozu kedvenc színésze Chishu Ryu alakít) és huszonhét éves lánya, Noriko története.
Noriko visel gondot apjára, aki egyetemi tanár. A lány mos, főz, takarít, bevásárol, olykor Kamakurából elmegy Tokióba bevásárolni, néha szórakozni is.
Norikót apja húga biztatja, hogy menjen férjhez, hiszen az ő korában a barátnői már nemcsak férjnél vannak, de gyerekeik is születtek. Japánban ekkoriban még mindig 18 és 20 éves kor között mentek férjhez a lányok.
Noriko nem akar új életet, eszében sincs elköltözni otthonról, ő az apjával érzi jól magát. Hogy nagynénje meggyőzze a férjhez menés szükségességéről, azt hazudja Norikónak, hogy apja meg fog újra nősülni, mert talált egy korban hozzáillő özvegyasszonyt.
Norikot féltékenység gyötri, életében talán először szembefordul apjával, mert retteg attól, hogy elveszíti az új feleség miatt. Veszekszik apa és lánya, s ekkor az apa megismétli hogy ő hamarosan megnősül, ezért nem lesz szüksége Noriko gondoskodására. (Ez természetesen nem igaz, de megbeszélte a testvérével, hogy így veszi ő is rá a lányát a férjhez menésre.)
Norikó nagynénje szerencsére talál egy független férfit, Satakét, aki a híres Tokiói Egyetemen végzett. Szerinte a fiatalember Gary Cooperre hasonlít, jó parti, s mindez természetesen a hagyományos házasságközvetítő segítségével történik, (japánul o-miai) de ezt az amerikai cenzorok kivetették a filmből, mondván, ez is a japán feudális elmaradottságra utal.
Hosszas ellenállás után a két fiatal találkozik, s Norikónak megtetszik a fiatal férfi. Az esküvő előtt Norikó és apja Kiotóba, a volt császárvárosba kirándulnak, ahol talán a film legérdekesebb párbeszéde zajlik apa és lánya között.
Shukicsi, az apa elmagyarázza Norikónak, hogy a lány jövője a fontos. Ő már kifele megy az életből, de Norikó feladata a házasság és az, hogy maga teremtse meg a boldogságot. Nem könnyű feladat ez, mondja az apa, hosszú ideig tart, amíg valóban mindkét fél jól érzi magát egymás társaságában, de Norikó képes ezt megteremteni. (Egy európai ember számára talán mindez furcsa párbeszéd, de Japánban, ahol az ügynökség által szervezett párkeresés után, s az esküvő előtt egyszer találkozott a leendő ifjú pár, nagyon fontos beszélgetés ez apa és lánya között.)
Norikó tehát férjhez megy, nem tudván arról, hogy apja nem fog megnősülni még egyszer. A film utolsó percében a kamakurai házba hazatérő magányos férfit látjuk, aki a szokásos rutinjai után két kezébe temetve arcát, szomorúan ismerkedik a teljes és végleges egyedülléttel.
A film akkor készült amikor a szigetország nagy része még romokban hevert, azonban az amerikai cenzorok egyetlen képet, vagy a háborús károkra történő utalást sem engedtek megmutatni a filmben. Helyette például egy Coca Cola reklámtábla árválkodik a yokohamai tengerparton. Ugyanígy nem engedték meg a szigorú cenzorok, hogy a filmben Norikó felkeresse édesanyja sírját Kiotó egyik temetőjében, mondván, hogy az a jelenet is az elmaradott, feudális Japánra emlékeztetné a nézőket.
Először Norikó ajánlott jövendőbelijének, Gary Cooper kinézetét is ki akarta húzni az egyik cenzor, de rájött, hogy ez éppen jó reklám Amerikának.
A filmben érdekes a japán hagyományos házakban gyakran felbukkanó európai karosszék, az apa kimonó-viselete otthon, s öltönyviselete a városban. Norikót egyetlen egyszer látjuk csak hagyományos öltözékben, vagyis kimonóban, az esküvője előtt néhány perccel.
Minden tekintetben átmenet volt ez a háború rettenetes évei és az amerikai megszálló hatóságok által ígért, reményteljes demokrácia között.
Teljes körű amerikai cenzúrával.
