+ Média

Mi a magyarázata annak, hogy villám csapott a piramisba?

Fékevesztett vihar dühöngött a gizai piramisok körül, az eső függönyén át csak a villámok látszottak. S akkor, miként még soha azelőtt, az egyik piramis csúcstövébe villám hasított, és súlyos köveket görgetett alá. Sokan sokféleképpen értelmezték az eseményt…

A XX. század története a magyar sajtó cikkei alapján – 1905 – a transzbajkál vasútvonal a képen

január, Morvaország – A Wsetin nevű város hatósága pénzbírság terhe mellett megtiltotta az utcán való dohányzást. A bírságolók jelentése szerint téli időszakban fel kellene függeszteni a rendeletet, mert ahogy hűl a levegő, képtelenség eldönteni, hogy ki dohányzik, és ki az, aki csak a tüdeje páráját leheli a kilégzett levegővel.

január, Perzsia – A férfi azt hallotta, hogy a lóistállóban érdemes elhelyezni egy disznót, mert valamely ismeretlen oknál fogva jót tesz a lovak egészségének. Így is tett, a sarokban berendezett egy ólat, és figyelte, hogyan hat a betelepített disznó a lovak egészségére. A férfi nem vett észre különösebb változást, viszont sok évi próbálkozás után teherbe ejtette a legidősebb feleségét.

január, USA – A világ legdrágább és legfinomabb bőrét a zongora billentyűzetéhez készítette egy Amerikában élő német tímárcsalád, s még a jó minőségű európai zongorákhoz is tőlük hozattak. A bőr elkészítésének titkát szigorúan őrizték, azt remélve, hogy a minőség mindenkor érték marad.

február, Spanyolország – A hagyományhoz híven ezen a keddi napon sem kelt útra senki, és senki nem kötött házasságot. Keddenként üresen futottak a vasúti kocsik, a papok senkitől nem hallották, hogy igen, vagy nem, a cipők és az utak összetéveszthetetlenül kevesebbet koptak, s bár utóbb nem jegyezték a napot, a lakosság zöme keddenként fogant.

február, Oroszország – A Bajkál-tó körül futó vonat tizenháromszor bújik be az alagútba és tizenháromszor bújik ki onnét. Az alagutak fúrásához és szellőztetéséhez kizárólag elektromos áramot használtak, és a világítást sem könnyen ellobbanó mécsesekkel oldották meg. Ezen az építkezésen az ember és az elektromosság kezet rázott egymással.

február, USA – Missouri állam egyik kellemes kerthelyiségében jót ebédelt a titkos úton lévő szerelmes pár. A sültre bort ittak, majd a sütemény és kávé után, hogy a fiatal nőnek imponáljon az idősödő férfi, hatalmas borravalót adott a pincérnek. Sajnos, uram, mondta a pincér, nem fogadhatom el, tiltja a törvény. Ugyan már, ne gyerekeskedjen, és erőszakkal belegyömöszölte a pénzt a pincér zsebébe. Nem telt bele öt másodperc, két intéző bújt elő a virágállvány mögül, és ötszáz dollárra büntette a bőkezű férfit.

március, Mexikó – A város utcáin sétálgató nők közül sokan viseltek ruhájukon a gombsorba nem illő, piros színű gombot. Ők, mint a csókellenes liga tagjai, ezzel a kis gombbal tiltakoztak mind az utcai, mind pedig a zárt ajtók mögött történő csókolózás ellen, mert véleményük szerint a csók ragályos betegségeket terjeszt. A férfiak egy idő után már rémeket láttak, a fehér gombokat az orális, a barnákat az anális szex elleni tiltakozásnak vélték.

március, Egyiptom – Fékevesztett vihar dühöngött a gizai piramisok körül, az eső függönyén át csak a villámok látszottak. S akkor, miként még soha azelőtt, az egyik piramis csúcstövébe villám hasított, és súlyos köveket görgetett alá. Sokan sokféleképpen értelmezték az eseményt, de abban megegyeztek, hogy a véletlen ritkán talál magának ilyen beszédes eseményt.

március, Kína – A férfi 55. születésnapjára összegyűlt a népes család, s ahogy illik, mindegyik gyermek, fiú és lány, egy-egy koporsót hozott az apjának. A mulatság után a férfi még hosszú évekig élt, s hogy addig is hasznát vegye az ajándékoknak, a hálószobában fölállítva ruhásszekrénynek használta őket.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Aptyuka szerint:

    De régen olvastam Podmaniczky-t! Miért nincs az ÉS-ben?

    • Podmaniczky Szilárd szerint:

      Mert most itt vagyok, csináltam ezt a lapot, a Librariust, gondoltam, jó lesz.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top