+ Életmód

Új antibiotikumra bukkantak tudósok – méghozzá az emberi orrban

Miközben egyre több baktérium válik rezisztenssé az antibiotikumokkal szemben, egyre égetőbb szükség van arra, hogy új antibiotikumokat fedezzünk fel.

A huszadik századi orvoslás történetének egyik legfontosabb felfedezése kétségkívül az antibiotikumé volt. Azzal, hogy 1928-ban Flemming fölfedezte a penicillint számtalan emberéletet mentett meg olyan kórságoktól, amelyek korábban gyógyíthatatlanok voltak. Hasonló jelentőséggel bír az antibiotikumok évekbeli felfedezése is, jóllehet a ’80-as évek óta számos kórokozó rezisztenssé vált az antibiotikumokkal szemben. 30 éve először azonban most bukkantak kutatók új fajta antibiotikumra. Pedig mondhatnánk az új antibiotikum végig az orruk előtt hevert.

antibiotikum

Ez persze csúsztatás némiképp, hiszen nem az orruk előtt, hanem éppen az orrukban találhatták volna meg az új antibiotikumot. A tudósok hagyományos a talajban kutattak antibiotikumok után, amelyeknek a feladata a különböző baktériumok ártalmatlanítása. Ugyanakkor, ahogy Alessandra Potenza írja a The Verge-ben, az emberi test már eddig is potenciális antibiotikum-lelőhelynek tűnt, hiszen tetőtől talpig tele van mindenféle mikrobákkal. A kutatók az elmúlt évtizedben sok újdonságot fedeztek fel az emberi testtel kapcsolatban, azonban még nagyon sok mindent nem tudunk az emberi mikrobiomról, vagyis a különböző mikroorganizmusok alkotta ökológiai rendszerről.

Tübingeni egyetem mikrobiológusai most az emberi orrot kezdték vizsgálni, hiszen az kifejezett kedvező hely a baktériumok tenyészéséhez. A nedves, meleg környezet kifejezetten kedvez a baktériumoknak, amelyeknek az orron keresztül közvetlen hozzáférésük van a vérkeringéshez.

MRSA, Ingestion by Neutrophil

MRSA

Habár több különböző baktérium tenyészik az emberi orrban, a német kutatók kifejezetten egyet vizsgáltak, a methicillin rezisztens Staphylococcus aureust (MRSA), ami 30%-ban megtalálható az emberi orrban, és ami mellesleg halálos is lehet, amennyiben képes legyengíteni az immunrendszert. A kutatás éppen arra volt kíváncsi, mi van az emberiség azon 70%-ával, amelyiknek az orrában nem található meg ez a baktérium.

Azoknál az alanyoknál, akiknél nem találtak MRSA-t találtak egy másik mikrobát a Staphylococcus lugdunensist, ami olyan kémiai anyagokat állít elő, amivel képes felvenni a harcot az MRSA-val. Ez a kémiai anyag, a lugdunin az antibiotikumok egy új osztályába tartozik.

Jóllehet a lugdunin felfedezése magában hordozza az ígéretet, egyelőre arra még sokat kell várnunk, hogy az orvoslásban fel tudják használni. Máskülönben viszont egyre sürgetőbb, hogy olyan gyógyszerekkel álljon elő az orvostudomány, amelyek képesek leküzdeni a rezisztenssé vált kórokozókat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top