+ Média

600 meztelen nőt rajzolt a barlangba a szigetre száműzött állami hóhér

Egy halálraítélt gonosztevő azzal a feltétellel kapott kegyelmet, hogy elfogadta a nemrég elhunyt állami hóhér állását. A férfit egy kis szigetre költöztették, ahová hajón szállítottak neki az élelmet. Évente kétszer jött érte a kormánygőzös, hogy teljesítse ítélet-végrehajtói kötelmeit…

A XX. század története magyar sajtócikkek felhasználásával – 1904 – A képen Gothenburg központja

április, USA – A kaliforniai Boulah város állomásán népes tömeg várakozott, bár a vonat érkezéséig még egy óra volt hátra, mikor is az egyik ajtón keresztül betolták a kézi kocsin álló mázsát. Az utasokat sorban lemérték, és a súlyuk alapján állították ki a jegyeiket. A módszer méltányosnak tűnt, hisz a tehetősebb népek gyakorta súlyosabbak, arról nem is beszélve, hogy a kényszeres evőnek is döntenie kellett, zabál vagy utazik. Aki pedig spórolni óhajtott, csak a vonaton fogyasztotta el a reggelijét.

április, Anglia – Új szakács került a király udvarába, s mielőtt munkához látott, kiokosították a részletekről. A király a teát fél citrommal issza, ellenben nem eszi a vajat és a tejjel készült ételt, mi több, látni sem bírja ezeket a tehéneredetű élelmiszereket. Az új szakács elgondolkodott, majd rákérdezett. Ó, szegény felség, tán’ csak nem fosik a tejtől?

április, Párizs – A katonai orvosok megállapították, hogy a hadseregben növekvő hagymáz és tűdővész okozta halálozás a túlzásba vitt abszintivásnak és a mértéktelen dohányzásnak köszönhető, amely jelentősen szaporítja a csatában méltatlanul elesett katonák számát.

május, Portugália – A közepes számítások ez idő szerint azt mutatták, hogy az országban 6 millió 400 ezer hektoliter bort raktároztak, miközben a múlt évi termésnek már pincéket sem lehetett találni. Egyesek fejében félve született meg a gondolat, amely szerint a nagyobb pincék környékére csoportosítják az alkoholistákat, s ha ez sem segít, korlátlan mennyiségű bort ihatnak az erre kiképzett emberek.

május, Svédország – A gothenburgi vásártéren kicsinyke guillotint állíttatott föl az állatvédő egylet, hogy ily módon csökkentsék a récék, kacsák, csirkék és más baromfiak levágással járó szenvedését. A piac napi zárása után gyerekek figyelték a kicsinyke guillotint a kerítés mögül, amely épp akkora volt, amekkorával már ők is játszhatnának.

május, Oroszország – Ebben a szibériai faluban is, mint a legtöbben, kis ládikák álltak az ablakok alatt, amelyekben ételt és italt helyeztek el a háziasszonyok, hogy növeljék a menekülő fegyencek szökési esélyeit. A rendőrség még egyetlen ládát sem kobozott el, elvégre ők is emberek, akik megéheznek és megszomjaznak a nagy üldözésben.

június, Görögország – Egy halálraítélt gonosztevő azzal a feltétellel kapott kegyelmet, hogy elfogadta a nemrég elhunyt állami hóhér állását. A férfit egy kis szigetre költöztették, ahová hajón szállítottak neki az élelmet. Évente kétszer jött érte a kormánygőzös, hogy teljesítse ítélet-végrehajtói kötelmeit. Halála után a sziget belsejében több mint hatszáz darab, gyermeki ügyetlenséggel készített, meztelen nőt ábrázoló sziklarajzot találtak, melyeket két elítélttel egy hét alatt semmisítettek meg.

június, Szahara – Francia segédlettel ültettek az oázisok partjára narancsot, fügét és citromot, majd évekkel később a nagyobb pálmák árnyékában megtermett a búza, a rozs és a dohány is. Egy nap egy földmérő érkezett a növénytelepre, s a kezében tartott térképet bámulta. Azon gondolkodott, milyen nevet írjon a papírra, mert az nem lehet, hogy ilyen paradicsomi állapotot Szaharának lehessen nevezni.

június, Balti-tenger – Halászok járták a hajnali tengert, zsákmányukkal a kikötő felé igyekeztek. A kapitány maga elé emelte a látcsövét, mert nem akart hinni a szemének. Cápákat látott ott, ahol 1759 óta senki nem látott. Két lehetőségem van, gondolta, történelmet írok vagy hallucinálok.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. gmihaly szerint:

    Gothenburg az nem a svéd Göteborg német neve ?

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top