+ Tudomány

Légkörrel rendelkező, lakható bolygók a Hubble-távcsőben

A Hubble-űrtávcső mérései alapján először sikerült földméretű exobolygók légkörének kimutatása. Az eredmények a két planéta lakhatóságának esélyeit is megnövelték az eddig gondolthoz képest

A Hubble-űrtávcső mérései alapján először sikerült földméretű exobolygók légkörének kimutatása. Az eredmények a két planéta “lakhatóságának” esélyeit is megnövelték az eddig gondolthoz képest – írja a csillagaszat.hu portál.

Jó esély van arra is, hogy folyékony állapotú víz van a felszínükön:

A planéták egy legalább 500 millió éves, a Vízöntő csillagképben megfigyelhető vörös törpe körül keringenek. 2015 végén fedezték fel őket az ESO chilei La Silla obszervatóriumában működő belga TRAPPIST (TRAnsiting Planets and PlanetesImals Small Telescope) robottávcsővel. A TRAPPIST-1b 1,5 naponként, míg a TRAPPIST-1c 2,4 naponként kerüli meg a vörös törpét, ebből az is következik, hogy jóval közelebb vannak hozzá, mint a Föld a Naphoz, az egyik esetében a pálya fél nagytengelye 0,011 csillagászati egység, a másikéban 0,015. Mivel központi csillaguk energiakibocsátása a Napénál jóval kisebb, a kutatók úgy vélik, hogy legalább az egyik, de valószínűleg mindkét bolygó annak ún. lakhatósági zónájában kering, azaz abban a régióban, ahol egy kőzetbolygó felszínén a víz hosszú ideig folyékony állapotban maradhat.

Hogy mi következik abból, hogy a két bolygó az elsőként fölfedezett földméretű világok, olvasd el a csillagaszat.hu oldalon.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top