+ művészet & politika

Most vett igazán cifra kanyart a Zsolnay Porcelánmanufaktúra ügye

zsolnay

Elutasította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azonnali felszámolására irányuló vagyonfelügyelői kérelmet a Zalaegerszegi Törvényszék.

Elutasította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azonnali felszámolására irányuló vagyonfelügyelői kérelmet a Zalaegerszegi Törvényszék – erősítette meg Bodnár Imre, a cég jogi képviselője a Nol.hu-nak adott tájékoztatását.

Bodnár Imre elmondta: az erről szóló – pénteken született – határozatot faxon juttatta el hozzájuk a törvényszék.

A felszámolási kérelmet a törvényszék megalapozatlanságra hivatkozva utasította el – tette hozzá.

Cséplő Petra a cég igazgatósági elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta Bachar Najari, a cég fő tulajdonosa saját vagyonából a június 27-i határidőre átutalta a Zsolnayt terhelő 91 millió forintos helyi építmény- és iparűzési adót, az összeget azonban nem könyvelték el a Zsolnay számlájára, mert a vagyonfelügyelő nem adott a befizetéshez engedélyt. Ezt követően a Zalaegerszegi Törvényszék levélben tájékoztatta őket, hogy a vagyonfelügyelő együtt nem működésre hivatkozva panaszt nyújtott be a társaság ellen, amit azzal indokolt, hogy Bachar Najari befizette az adót.

Bodnár Imre közölte: a bíróság indoklása szerint a vagyonfelügyelőnek engedélyeznie kellett volna a kifizetést, hisz ez épp a cég hitelezőinek érdekeit szolgálta.

A jogi képviselő a vagyonfelügyelő magatartását „rendkívül aggályosnak”, és „a magyar felszámolás-történet sarkalatos pontjának” nevezve úgy fogalmazott: „ez magában hordozza annak lehetőségét, hogy a vagyonfelügyelő nem elsősorban a hitelezők érdekében jár el”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top