+ Tudomány

Elhunyt Kéri György

Kéri György a jelátviteli terápia és a hozzá kapcsolódó gyógyszerkutatás egyik legelismertebb tudósa volt Európában, munkássága nyomán több gyógyszerjelölt molekula jutott el a klinikai kipróbálás fázisába.

Hosszú betegség után, hatvanhat éves korában szerdán Budapesten elhunyt Kéri György magyar biokémikus, a Semmelweis Egyetem kutatóprofesszora, a Vichem Chemie kutatócég tudományos igazgatója – tudatta a család és a vállalat.

Kéri György a jelátviteli terápia és a hozzá kapcsolódó gyógyszerkutatás egyik legelismertebb tudósa volt Európában, munkássága nyomán több gyógyszerjelölt molekula jutott el a klinikai kipróbálás fázisába.

A sunitinib nevű gyógyszerhatóanyag kifejlesztésében játszott úttörő szerepe miatt tudománytörténeti jelentőségre is szert tett.

Több európai biotechnológiai tudományos szervezet is a vezetőségébe választotta; főszerkesztője, illetve szerkesztője volt a Current Signal Transduction Therapy és a Current Opinion in Molecular Therapeutics című folyóiratoknak. Nemzetközi gyógyszervállalatok és kutatóintézetek felkért tanácsadója is volt.

Kéri György a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem vegyész szakán végezte egyetemi tanulmányait, 1973-ban diplomázott. 1976-ban védte meg egyetemi doktori disszertációját biokémiából. 1994-ben védte meg biológiai tudományok akadémiai doktori értekézését. Egyéb elismerései mellett 2008-ban Jedlik Ányos-díjban, 2010-ben Gábor Dénes-díjban, 2013-ban Széchenyi-díjban részesült.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top