+ Irodalom

Július 25-én temetik Apáti Miklóst

A 72 évesen elhunyt költőt 1973-ban A legjobb elsőkönyves író díjával, 1978-ban József Attila-díjjal, 1992-ben pedig Táncsics Mihály-díjjal tüntették ki.

A kispesti temetőben július 25-én délután negyed négykor temetik Apáti Miklós József Attila-díjas írót, költőt, aki július 10-én hunyt el 72 éves korában – közölte a család csütörtökön.  Apáti Miklós 1944-ben született Budapesten, 1962-től tíz éven át vegyésztechnikusként dolgozott, 1973-tól pedig a Film, Színház, Muzsika és a Kis Újság munkatársa volt. Később az Új Magyarország újságírója, majd stratégiai igazgatója volt, 1997-től főszerkesztő-helyettese lett. Ugyan ezt a posztot töltötte be a Napi Magyarországnál is, majd a 2000-es évek elején a Greger Delacroix Kiadó szerkesztőjeként és a Magyar Hírlap munkatársaként is tevékenykedett, innen vonult később nyugdíjba.

Verseket, regényeket, kritikákat írt, verseskötetei Vándorút, Ajánlott küldemények, Korai hattyúdalok, Szerelmi történet és Boldog rezignáció címmel jelentek meg, regényei a Fekete Gén és a Ne öld meg a fehér kígyót címmel láttak napvilágot. Ő volt a kezdeményezője és szervezője a Zengő ABC című népszerű olvasókönyvnek is.

1973-ban A legjobb elsőkönyves író díjával, 1978-ban József Attila-díjjal, 1992-ben pedig Táncsics Mihály-díjjal ismerték el munkásságát.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top