+ Design

Ilyen lehetne a budapesti Design Múzeum arculata

A nyertes alkotásoknak a Design Múzeum jellegéből adódóan, a kortárs vizuális kultúra szellemiségét képviselően jövőbemutatónak, trendérzékenynek, ugyanakkor egy intézményhez méltóan tartósnak, időtállónak kellett lenniük.

Júniusban a Kortárs Építészeti Központ szakmai partnerségével pályázatot hirdetett a MITTE Communications egy fiktív budapesti Design Múzeum arculatának megtervezésére.

A pályázati kiírás szerint a 2016-tól működő fiktív budapesti múzeum Magyarország legnagyobb hazai és nemzetközi vonatkozású designgyűjteményével rendelkezik, az ipari formatervezés, az iparművészet és a divattervezés modern és kortárs műveit állítja ki a nemzetközi és magyar közönség számára interaktív, élményközpontú formában. A pályázóknak a logó koncepcióin túl a múzeum katalógustervét kellett leadniuk.

Lukács Péter munkája

Lukács Péter munkája

Az arculati versenyre összesen 47 pályamunka érkezett, amelyeket a három főből álló szakmai zsűri, Szemerey Samu, a Kortárs Építészeti Központ kurátora, Misetics Mátyás, a MITTE márkaépítésért és kreatív produkcióért felelős vezetője és Csizik Balázs, a MITTE Senior Art Directora pontozott.

A nyertes alkotásoknak a Design Múzeum jellegéből adódóan, a kortárs vizuális kultúra szellemiségét képviselően jövőbemutatónak, trendérzékenynek, ugyanakkor egy intézményhez méltóan tartósnak, időtállónak kellett lenniük. Az elbíráláskor természetesen azt is figyelembe vettük, hogy a kiválasztott arculat mennyire közérthető és befogadható a design iránt érdeklődő, de nem szakmabeli látogatók számára

– beszélt a zsűrizés folyamatáról Szemerey Samu.

Kétyi Balázs munkája

Kétyi Balázs munkája

A nyerteseknek kiemelt szakmai oldalakon biztosít megjelenést a MITTE, emellett pedig az első helyezett lehetőséget kap arra, hogy az ügynökségnél építse tovább a karrierjét.

A pályázattal egyrészt szerettük volna egy izgalmas kihívás elé állítani a tehetséges grafikusokat, hogy progresszív megoldásokkal erősítsék a hazai múzeumok és kulturális intézmények arculatáról való gondolkodást. A másik szándékunk az volt, hogy szakmai láthatóságot adjunk a legtehetségesebbeknek, mert ritka, hogy valaki a pályája elején egy ilyen magas hozzáadott értékű feladatban bizonyíthat

– mondta el Misetics Mátyás, a MITTE márkaépítésért és kreatív produkcióért felelős vezetője.

Kelemen Richárd munkája

Kelemen Richárd munkája

Az első helyezett Lukács Péter, a második Lukács Lívia, a harmadik pedig Kelemen Richárd lett. Kétyi Balázs experimentális megközelítésű pályaművét pedig különdíjjal jutalmazta zsűri.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top