John Turtorro ott folytatja, ahol James Gandolfini abbahagyta

John-Turturro

Amikor az HBO felajánlotta John Turtorrónak az új, nyolcrészes krimisorozatának egy központi figurájának a szerepét, Turtorro végül megtört és igent mondtott. A színészről ugyanis tudni kell, habár nagy filmes múltnak örved, alig-alig tévézett, és ki nem állhatja a tévés formátumot.

Turtorro csak ezután tudta meg, hogy az Aznap éjjelben (The Night Of) ráosztott szerepet először a Sopranos (magyarul Maffiózók) c. sorozat maffiafőnökeként elhíresült James Gandolfininek szánták. Ez még nem is okozott volna problémát, de mint kiderült, a sorozat pilotját korábban le is forgatták a 2013-ban elhunyt színésszel.

John-Turturro_aznap éjjel

„Jajj, ne!” – reagált erre Turtorro. „Ha az egész pilotot megcsinálta, azon kell majd dolgoznom, hogy kitöröljem az emlékeit a fejemből. Szerencsére nem igazán volt mit kitörölni.” Ugyanis a leforgatott epizódban nagy szerencséjére egykori barátja alig tűnik föl.

Ami színész számára kellemetlenséget okozott, hogy közeli barátok voltak. „Ott voltam az esküvőjén, ott voltam a temetésén is” – mondta Turtorro. Gandolfinivel 1992-ben találkozott először, akinek húga, Aida Turtorro mutatta be, aki később a Maffiózókban Tony Soprano húgát játszotta. Később a Turtorro által írt és rendezett Románc és cigarettában dolgoztak együtt, amiben Gandolfini játszotta a főszerepet.

Az Aznap éjjel ügyvédjének szerepét máskülönben Gandolfini halála után Robert de Nirónak szánták, akivel végül nem sikerült a forgatáshoz megfelelő időpontot találni, így kiesett a képből. A sorozat középpontjában, aminek alapjául egy BBC sorozat, a Criminal Justice szolgál, egy fiatal pakisztáni-amerikai egyetemista áll, akit egy Upper West Side-i nő meggyilkolásával vádolnak. Ügyét a piti bűnözőkkel foglalkozó ügyvéd, a Turtorro alakította John Stone kapja meg, aki a prostituáltak és narkósok ügye után, most egy komoly gyilkossági ügy közepében találja magát.

A sorozat első epizódját július 10-én mutatják be az Egyesült Államokban, Magyarországon pedig a rá következő napon.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!