+ Építészet

Ezeket a munkákat díjazták a Csontváry-kiállítótér ötletpályázatán

A győztes terv nagyon erős üzenetet közvetít. Összeköti Csontváry határtalan művészetét a hely eredeti funkciójával, és teret ad a szakralitásnak is.

Az Unitef’83 Zrt. építésziroda (az iroda honlapja fejlesztés alatt, pillanatnyilag nem elérhető) nyerte a Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait bemutató kiállítótér tárgyában kiírt ötletpályázatot.

A terv szerint a két világháború közötti modern magyar építészet torzóként befejezetlenül maradt műemléképületében, a Magyar Szentföld Templomában valósítanák meg a kiállítást – közölte pénteken a Lechner Tudásközpont.

A Miniszterelnökség által kiírt ötletpályázat 4 millió forinttal járó első díját az Unitef’83 Zrt nyerte el, amelyben a pályázó szerzők Pintér Tamás János és Simon Viktória voltak, társszerzőként közreműködött Tóth Domonkos.

Látványterv-2b1200px

A második helyen két pályázó osztozott a kétmillió forinttal járó díjon: a NART Építész Műterem Kft. Kovács Csaba, Máté Tamás, Vass-Eysen Áron és Gerse Dániel társszerzőségével, valamint Kőműves Márton munkája Petrányi Luca, Sas Maxim és Szabó Áron társszerzősége mellett.

A harmadik helyezést is ketten érdemelték ki: Somosi János és szerzőtársai, Mechle Balázs, N. Nagy Tamás, Vass-Eysen Áron és Gál Béla, valamint a Dobai Építésziroda Kft., Dobai János, mint szerző, és Vasáros Zsolt, valamint Nagy Gábor társszerzők kapták, utóbbi kettő a Narmer Építészeti Stúdió Bt. munkatársaiként. A harmadik helyezettek egyenként másfél millió forintot kaptak.

Az egymillió forinttal járó kiemelt megvételben három pályázat részesült: Havas Iván munkája, és a MCXVI Építészműterem Kft. pályaműve mellett a Benczúr-Weichinger Studio Kft., valamint Bodóczky Antal, Holics Tamás és a Mag Stúdió Bt..

Megvették Szilágyi Balázs munkáját is, amelyben Herkli Mátyás Barnabás mint szerző, valamint Orova Marcell és Hadas László társszerző vett részt. Emellett sikeres volt Sárosi Anita terve mellett Vadász György és Labádi Zoltán pályaműve is. A díjazottak félmillió forintot vehettek át.

A csütörtöki eredményhirdetésen Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese és Füleky Zsolt helyettes államtitkár, a bíráló bizottság elnöke adta át a győztes pályaműveknek járó díjakat és méltatta az alkotókat az eseménynek otthont adó Lechner Tudásközpont fogadótermében.

A közleményben idézik Csepreghy Nándor miniszterhelyettest, aki a díjátadón hangsúlyozta:

A győztes terv nagyon erős üzenetet közvetít. Összeköti Csontváry határtalan művészetét a hely eredeti funkciójával, és teret ad a szakralitásnak is.

A bíráló zsűri tagja volt többek között a Magyar Művészeti Akadémia elnökhelyettese, a Magyar Építész Kamara elnöke, a kultúráért felelős államtitkárság művészettörténésze.

A közlemény kitér is arra, is hogy az ötletpályázat eredményességét jelzi, hogy mind a beadott 21 pályamű érvényes volt.

A bizottság tizenkettőt is érdemesnek tartott arra, hogy annak terveit díjazásban, kiemelt megvételben, vagy megvételben részesítse, kiosztva ezzel a teljes, 16 millió forintos díjazási keretet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top