+ Színház

Ahol nincs TE, ott nincs ÉN sem

A nyúl, meg a róka, meg a sarki csér után ki voltam éhezve arra, hogy embert lássak… ezt nem gondoltam volna korábban. Emberszomjam volt bő három hét után. Ahol nincs TE, ott nincs Én sem – jutott eszembe – Kiss Csaba naplója Farö szigetéről.

HÁROMPONTOS LEVÉL . . .

avagy „ahol nincs TE, ott nincs ÉN sem”

Írta: Kiss Csaba

Ezek most csak érzések, gondolatok – innen a három pont. Nem tudom hova vezetnek… Tanulságok – amelyek később nyernek formát. Ha nyernek. De sok kép lesz – felhők, sirályok, vizek

A kiskomp kerítése bezárult, és a Sárga Tengerfölöttjáró elindult visszafelé, az előző világba. Vajon meddig fog élni Farö tisztasága bennem…

Wisby-ben egy hatalmas, 9 emeletes hajó mellett kötöttünk ki. Az volt a címe: A VILÁG – (The World) Este indul Észak-Indiába. Néztem, és nem vágytam rá… A kaland unalma. Viszont életemben először láttam sirályt felülről.

Aztán három és fél órán át csak csillogott, csillogott a végtelen víz. Egyszer láttam egy felhőt – egy angyalt, amint leszáll egy szigetre. Bergmant olvastam épp – és annál a mondatnál jártam kb. ” (a színpadi próbán) ahol nincs TE, ott nincs ÉN sem” – ez nagyon megragadt bennem. Ha valamit, ezt hozom magammal Farő-ről nehezebb napokra.

Stockholmban a legnagyobb meglepetés az volt, hogy mennyire kiéheztem az emberi gesztusokra. Minden utcai jelenetet (találkozás, vita, közös nevetés, kézfogás, a koldus mellett való elhaladás technikája, egy afgán férj-feleség utcazenélése stb.) szóval minden szóra sem érdemes apróságot hosszan bámultam, szinte ittam magamba az emberek viselkedését. A nyúl, meg a róka, meg a sarki csér után ki voltam éhezve arra, hogy embert lássak… ezt nem gondoltam volna korábban. Emberszomjam volt bő három hét után. Ahol nincs TE, ott nincs Én sem – jutott eszembe. És tovább szőttem Peter Brook irányába – ha egy ember bejön az üres térbe, és egy másik nézi, az már színház. De az egyik óhatatlanul a TE, a másik az ÉN… mit adunk át magunkból másoknak…

Elmentem a Klara Kyrka kertjébe. Az angyalfelhők báránnyá változtak, egy égi fény is feltűnt – és az elképesztő csóka-sivalkodásban egy sirály szállt a kőkeresztre. Te miért jöttél… Szeme piros. Kíváncsi.

Aztán a mólón két srác sirályt etetett. Oroszok voltak. Nohát… gondoltam, ennyi véletlen a világon nincs. (Erre kéne kanyarodnia a World nevű cirkálónak) Hosszan néztem az arcukat, látszott hogy Stockholm szigorú, szabályos világában a sirály-etetés a haza melegét hozza. Beszéltek a sirályokhoz, nevettek, és feldobálták nekik a falatokat.

Aztán bementem a Fotografiska múzeumba. Három kiállítást láttam kétszer. Annyira ki voltam éhezve arcon tükröződő emberi érzésekre, hogy az eléggé álságos „romák közép-európában” illetve a szintén szájbarágós Bryan Adams „hadirokkantak – és világsztárok” témájú tárlat mellett őszinte csodálattal dupláztam Hannah Modigh néger hétköznapi jeleneteit – pedig csak ettek, aludtak, unatkoztak, tévét néztek. A teremben volt egy vízzel teli kis medence, amelynek tükrét néger törzsi zene ritmusára hullámoztatták. Bizony! (Vajon a Főnyereményben a kerti tengert nem épp különböző zenék hullámoztatják – hát!? Nem könnyű elmenni mellette…)

A földszinten volt egy reprezentatív Greta Garbo tárlat, a nemzet lánya hazatér sugallattal. Mindent eljátszott, két arccal – egy kemény szembenézős és egy merengős félprofil. Az Anna Kareninája kemény (kép) , a Kaméliása merengős. Napoleon szerelme Walewska grófnő kemény merengős. Vajon hogy csinálta? Valamit nagyon értett, tudott a korból – ami mára (legalábbis számomra) eltűnt. A kiállításból leginkább a viráginstalláció maradt meg.

Szóval ennyire izgalmas és sokszínű volt a civilizációval való találka. Napokig tudnék mesélni róla.

Másnap reggel korán keltem (ajándékok, buszjegy, a stockholmi modern művészetek múzeuma, Strindberg ház stb.) Péntek reggel 9-kor egy teremtett lélek sem volt az utcán. Aztán jött egy lány virágokból font koszorúval. De helyes – gondoltam. Tíz percbe telt, míg nyitva tartó kávézót találtam. Közben 6 emberrel találkoztam a belváros egy nagyobb utcáján. A svédek ilyen későn kelnek? – gondoltam. A kávéskisasszonynak is koszorú volt a fején. Megkérdeztem – nevetett. Szentivánéj lesz ma este. Szabadnap. Állami ünnep. Eszembe jutott egy régi Bergman-fotó. Hát igen… elzarándokoltam a Dramatenhoz. Az eső elállt, 15 fokra melegedett az idő. Néztem a tengert, az öblöt. Leszállt egy sirály mellém. Szigorúan nézett. Semmi Nyinás nem volt a tekintetében…

Hazafelé a repülőn felhők kísértek. A tó tükrében. A Farő-i bokrok képében. A Gamla Hamn-i bálványsziklákat idézve. Sőt egyszer még a nyúl is megjelent a horizonton. Alattam a Duna – ragyogott a napban.

Olyan különös érzésem volt. Mintha kivették volna ezt a három hetet az életemből. Nem érzem az eltelt időt. Csak azt, hogy jobb lettem. A lélek alján némely zűr leülepedett.

Utójáték:

A ferihegyi úton egy óriásplakát fogadott: Áldott Ramadánt. (nem vicc!)

Mire hazaérkeztem, a britek kiléptek az EU-ból.

Vajon merre jár most a World cirkáló?

Itt az összes részt olvashatod.

Itt az összes részt olvashatod.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top