+ Képzőművészet

Barcelonában a tenger mellett nyit új részleget az orosz múzeum

Törekszünk egy új múzeumi diskurzus létrehozására, amelyben a tudomány és a művészet, az intelligencia és a szépség kéz a kézben jár – mondta Jorge Wagensberg, a múzeum tudományos és művészeti igazgatója

Barcelonában nyit új részleget a szentpétervári Ermitázs Múzeum: a kiállítóhely egy új épületben kap majd helyet a tengerparton, az első látogatókat 2019-ben fogadhatja.

A több mint 250 éves szentpétervári Ermitázs Múzeumnak Amszterdamban és Moszkvában működik már fiókintézménye. A spanyolországi terjeszkedésben most versenyre kelt a szintén szentpétervári Orosz Múzeummal, amely Málagában nyitott képtárat tavaly tavasszal. Mindkét város kedvelt turistacélpont.

A barcelonai részleg amellett, hogy az Ermitázs több mint 3 millió műtárgyból álló gyűjteményének kínál újabb kiállítóhelyet a világ egy másik pontján, egyfajta tudományos múzeumként is működne, ebben különbözve a többi külföldi képtártól.

Törekszünk egy új múzeumi diskurzus létrehozására, amelyben a tudomány és a művészet, az intelligencia és a szépség kéz a kézben jár

– mondta Jorge Wagensberg, a múzeum tudományos és művészeti igazgatója a projektet beharangozó sajtótájékoztatón, azonban nem árult el részleteket a konkrét elképzelésekről.

A barcelonai Ermitázs új, modern, 15 ezer négyzetméteres épülete a kikötőben kap helyet, közvetlenül a tenger mellett. Öt emeleten összesen hét nagy kiállítótermet rendeznek be, amelyekben állandó és időszakos tárlatokat terveznek. Emellett helyet adnának konferenciáknak, előadásoknak és műhelyfoglalkozásoknak is. Az épület alapkövét még ebben az évben elhelyezik.

A beruházás 38 millió euróból (mintegy 12 milliárd forintból) valósul meg magánbefektetők révén.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top