+ Színház

Köszöntünk a kortárs opera kalandokkal teli világában!

Az Armel Opera Festival egy olyan különleges koncepcióban megvalósított klasszikusokat, operaritkaságokat és legfőképp kortárs műveket bemutató nemzetközi operaesemény, amelyben ötvözni tudunk egy – szintén nemzetközi – tehetségkutatót operaénekesek számára és egy évente öt produkciót bemutató fesztivált.

Az Armel Opera Festival egy olyan különleges koncepcióban megvalósított klasszikusokat, operaritkaságokat és legfőképp kortárs műveket bemutató nemzetközi operaesemény, amelyben ötvözni tudunk egy – szintén nemzetközi – tehetségkutatót operaénekesek számára és egy évente öt produkciót bemutató fesztivált.  Szereplőválogatást tartottunk jelentkezőinknek az Egyesült Államokban és Európa-szerte, valamint  itthon, hogy megtaláljuk azokat az operaénekeseket, akik a megfelelő hanggal és színészi tudással rendelkeznek ahhoz, hogy előadásaink főszerepeit énekelhessék. 2008 óta 43 operánk 16 különböző országból érkezett, előadásainkat pedig „exportáltuk” Franciaországba és Csehországba, és visszük Angliába is.

armel_banner_300x250Idén a Nemzeti Színházban és a Thália Színházban öt produkcióval várjuk a kalandvágyó opera- és színházrajongókat június 27. és július 2. között. Bár a nemzetköziség jegyében a 2016-os Armel Opera Festival előadásai az ARTE Concert oldalán live streaming-ben is elérhetők lesznek, azért reméljük, az előadásokon is velünk tartasz, mert az operaélmény élőben a legigazibb! Gyere és nézd meg Alföldi Róbert legújabb rendezését, vagy Astor Piazzola szenvedélyes operáját, ismerd meg az olasz, a svájci, a szerb és a magyar produkciókat.

Különleges és egyedi élményekre várunk az Armel Opera Festival-on!

(X)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top