+ Interjú

Galambos Péter: A rengeteg manipulációtól nem látunk ki a fejünkből

Minden hatalmi rendszer, legyen az demokrácia vagy diktatúra, ott veszíti el az egyensúlyát, hogy a közérdekből egyéni érdekek lesznek, manipulálódnak, majd a végén elbuknak. A színház azt mutatja meg, hogyan lehet együttműködni, nem pedig egyetérteni, ez nagyon inspiráló munka. – meséli Shakespeare királynője című darab rendezője.

Ősbemutatóra készül a Szabad Tér Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház, Bereményi Géza Shakespeare királynője című színműve látható a Városmajorban Udvaros Dorottya címszereplésével, Galambos Péter rendezésében.

Hatalom és magánélet. A kulisszák mögötti világot tárja elénk Bereményi Géza új drámája, a Shakespeare királynője, amelynek középpontjába a magánélet, a világtörténelem és a drámairodalom szövevényes egymásba fonódása került. Shakespeare, a nagy drámaíró halálának 400. évfordulóján az emlékév kiemelt nyári bemutatója látható a Városmajorban június 24-én. Galambos Péter rendezésével az idén 70 éves Bereményi Gézát köszöntjük.

– Jelenleg is Kaposváron dolgoztok. Hol tart a próbafolyamat?

– A főpróbahét kellős közepén vagyunk, június 21-én itt, Kaposváron lesz a főpróba, majd a Városmajorba költözik a társulat, itt lesz június 24-én a darab bemutatója. Ősztől, a felújítás után a Csiky Gergely Színházban bérletes előadásban láthatja a közönség a Shakespeare királynőjét.

– Kőszínházból szabadtérre, majd vissza Kaposvárra. Miben lesz más a két előadás?

– Volt már rendezésem a Városmajorban, akkor is, ahogyan most is, mikroportot használunk, így nincs észrevehető a különbség a hangzásban. Most eleve koncepció volt, hogy olyan legyen az előadás, mint egy 3D-s mozi, a suttogást is hallani lehet majd. A díszlet kompatibilis, így működőképes a Városmajorban, illetve a kaposvári színházban is.

– Elsősorban színházrendező vagy, és magad tervezed az előadásaid díszleteit. Most is.

– Húsz éve tervezek díszleteket, nem csupán saját munkáimhoz. A tér már maga egy előadás, eleve úgy kezdek el rendezni, hogy már látom a teret. Vannak azért segítőim. Állandó munkatársammal, Libor Katalin díszlet- és jelmeztervezővel nagyon jól működik a közös gondolkodás.

Bereményi Géza és Galambos Péter az olvasópróbán

Bereményi Géza és Galambos Péter az olvasópróbán

– Milyen Bereményi Géza Erzsébet-kora, milyen Shakespeare királynője?

– Shakespeare a maga korában kortárs szerző volt, kortárs díszletekben és jelmezekben, mi is kortárs darabot játszunk. A sokszereplős darabból egy tízszereplős változatot írt Bereményi Géza erre az alkalomra, így sokkal sűrűbb lett. Shakespeare szonetteket is hallhat a közönség, Melis László zeneszerzőnek köszönhetően.

Az előadás a mindenkori Erzsébet-korról szól, ami ma is jelen van, és a mindenkori Shakespeare-ről. Arra keressük a választ, miért van még mindig itt ez a hullámzó, ellentmondásos időszak, miért nem tudunk túllépni rajta.

A Bereményi Géza által megírt szöveg egyfajta önvallomás. Másrészt tisztelet a születésnapos író előtt, összefoglalás, és benne vagyunk mi is.

– Milyen útmutatót kaptál Bereményi Gézától?

– Szabad kezet kaptam abban, miként szólaljon meg az írásmű. Géza nem szólt bele direkt a munkába, nem ragaszkodott részletekhez, de folyamatosan konzultáltunk, segített a tovább gondolásban, végig együttműködő volt.

Úgy dolgoztunk, mint maga Shakespeare, hiszen ő is leírta a szöveget, majd átformálta a társulatával együttműködve. A nagy drámaíró darabjai a súgószövegekből maradtak fent, nem pedig az első kéziratokból, innen nézve ez nem is irodalom, hanem zsigeri színházi szöveg.

– Miért fontos számodra ez a darab?

– Olyan, mint egy példabeszéd. Shakespeare évszázadok óta mindig és mindig újrajátszható. Abban volt egyedüli, hogy nem ítélkezett, hanem mindenkit a maga valóságában mutatott meg, látott és láttatott. Nem volt részrehajló, nem befolyásolta egyik hatalmi helyzet sem, ő meglátta a tények mögött a valóságot. Ez egy tanulandó látásmód. Sokan azt gondolják, hogy amit művelt, az köpönyegforgatás, pedig nem az. Sajnos nagyon hamar ítélkezünk.

A rengeteg manipulációtól, ami körbevesz bennünket, sokszor nem látunk ki a fejünkből. Minden hatalmi rendszer, legyen az demokrácia vagy diktatúra, ott veszíti el az egyensúlyát, hogy a közérdekből egyéni érdekek lesznek, manipulálódnak, majd a végén elbuknak. A színház azt mutatja meg, hogyan lehet együttműködni, nem pedig egyetérteni, ez nagyon inspiráló munka.

„Második alkalommal játszik Kaposváron Udvaros Dorottya, aki Erzsébetet alakítja. Egyszerre intelligens asszony és egy szörnyeteg. A darab nagyon alkalmas arra, hogy árnyaltan fogalmazzon, Udvaros Dorottya pedig telitalálat a szerepre.” Galambos Péter

„Második alkalommal játszik Kaposváron Udvaros Dorottya, aki Erzsébetet alakítja. Egyszerre intelligens asszony és egy szörnyeteg. A darab nagyon alkalmas arra, hogy árnyaltan fogalmazzon, Udvaros Dorottya pedig telitalálat a szerepre.”
Galambos Péter

Bereményi Géza:

Shakespeare királynője

színmű

A Szabad Tér Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös bemutatója.

június 24. és 25. (péntek, szombat)

augusztus 27. és 28. (szombat, vasárnap) 20.00

Városmajori Szabadtéri Színpad

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top