+ Ajánló

Egy egész éjszakát eltölthetsz az Akadémia Székházában

mta

A programsorozat részeként folyamatosan vetítik majd az Akadémia belső tereit bemutató rövidfilmet, valamint az Akadémiai anzix 1919–1960 című filmhíradó-válogatást, amely az intézmény működésének történetéről szól.

Lotz Károly dísztermi falképeit, Johann Nepomuk Ender művét, a Magyar Tudományos Akadémia allegóriáját és Ligeti Antal tájképeit is megtekinthetik az érdeklődők, ha június 25-én, szombaton ellátogatnak a Magyar Tudományos Akadémia Székházába. Az MTA a Múzeumok Éjszakáján 18.00 és 24.00 óra között várja a látogatókat csoportos székház- és képtárlátogatásra.

A Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi téri Székházát 1865-ben avatták fel. A neoreneszánsz stílusjegyeket viselő épület a főváros építészeti fejlődésére is jelentős hatást gyakorolt. A Székház történetéről, építéséről, az ott őrzött képzőművészeti alkotásokról művészettörténészektől és építész szakemberektől hallgathatnak meg előadást az érdeklődők. Sisa József, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet igazgatója 20.00 órakor tart előadást az épület építéstörténetéről.

A Székház bejárása mellett az MTA Művészeti Gyűjteményében a látogatók többek közt az Akadémia történetével kapcsolatos alkotásokat, valamint az épületben működő gyűjtemények – például az Esterházy-képtár, a Goethe-kollekció és a Széchenyi-múzeum – értékes darabjait is megtekinthetik.

A programsorozat részeként folyamatosan vetítik majd az Akadémia belső tereit bemutató rövidfilmet, valamint az Akadémiai anzix 1919–1960 című filmhíradó-válogatást, amely az intézmény működésének történetéről szól.

A részvétel valamennyi programra ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Részletes program és regisztráció:

18.00 óra – Székházlátogatás I.

A székházlátogatás során a Kemény Mária művészettörténész által vezetett csoport tagjai a Székház auláját, folyosóit, a Dísztermet és a Felolvasótermet tekinthetik meg. A séta hossza kb. 90 perc, 80 fő jelentkezését várjuk.

18.00 óra – Képtárlátogatás I.

A képtárlátogatás során az érdeklődők az MTA Művészeti Gyűjteményét tekinthetik meg a Székház III. emeleti Képtárában. 80 fő jelentkezését várjuk.

19.00 óra – Képtárlátogatás II.

A képtárlátogatás során az érdeklődők az MTA Művészeti Gyűjteményét tekinthetik meg a Székház III. emeleti Képtárában. 80 fő jelentkezését várjuk.

19.30 óra – Székházlátogatás II.

A székházlátogatás során a Faludy Judit művészettörténész által vezetett csoport tagjai a Dísztermet tekinthetik meg. Az előadás hossza kb. 20 perc, mely után lehetőség van a Képtár megtekintésére. 80 fő jelentkezését várjuk.

20.00 óra – Sisa József előadása a Székház építéstörténetéről

Sisa József művészettörténész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet igazgatójának előadása a neoreneszánsz stílusjegyeket viselő épületről, amely a főváros építészeti fejlődésére is komoly hatást gyakorolt, s mely egy azóta is példátlan nemzeti közadakozás eredményeként épült fel. Az előadás 60 perces, 120 fő jelentkezését várjuk.

20.00 óra – Székházlátogatás III.

A székházlátogatás során a Mekota Ervin műszaki szakreferens által vezetett csoport tagjai a Dísztermet tekinthetik meg, és előadást hallgathatnak meg az épület stílusjegyeiről. Az előadás hossza kb. 40 perc, mely után lehetőség van a Képtár megtekintésére. 80 fő jelentkezését várjuk.

21.00 óra – Képtárlátogatás III.

A képtárlátogatás során az érdeklődők az MTA Művészeti Gyűjteményét tekinthetik meg a Székház III. emeleti Képtárában. 80 fő jelentkezését várjuk.

21.15 óra – Székházlátogatás IV.

A székházlátogatás során a Faludy Judit művészettörténész által vezetett csoport tagjai a Dísztermet tekinthetik meg. Az előadás hossza kb. 20 perc, mely után lehetőség van a Képtár megtekintésére. 80 fő jelentkezését várjuk.

22.00 óra – Székházlátogatás V.

A székházlátogatás során a Mekota Ervin műszaki szakreferens által vezetett csoport tagjai a Dísztermet tekinthetik meg, és előadást hallgathatnak meg az épület stílusjegyeiről. Az előadás hossza kb. 40 perc, mely után lehetőség van a Képtár megtekintésére. 80 fő jelentkezését várjuk.

23.00 óra – Képtárlátogatás IV.

A képtárlátogatás során az érdeklődők az MTA Művészeti Gyűjteményét tekinthetik meg a Székház III. emeleti Képtárában. 80 fő jelentkezését várjuk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top