+ Képzőművészet

Nem nyomoznak az eltűnt Csontváry-kép után

A rendőrség nem nyomoz a 2014-ben rejtélyes körülmények között eltűnt nagy értékű Csontváry- és Nemes Lampérth-képek után. Hiába tett feljelentést a helyi képviselő.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság elutasította Varga Zoltán, debreceni DK-s képviselő a MODEMből eltűnt Csontváry-kép ügyében tett feljelentését. A képviselő saját Facebook-oldalán tette közzé az elutasító határozatot, amely szerint

a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény

varga zoltán feljelentés

A rejtélyes módon eltűnt Csontváry- és Nemes Lampérth-képek ügye még 2014-ig nyúlik vissza, amikor is egy leltár során észrevették a debreceni MODEM dolgozói, hogy eltűnt Csontváry Éjszakai jelent kápolnával című festménye és Nemes Lampérth József Táj dombokkal című tusrajza. A több mint 100 millió forint összértékű képek eltűnése azért is különösen aggasztó volt a MODEM számára, mert a képek nem a múzeum tulajdonát képezték, hanem Antal Péter debreceni ügyvéd és műgyűjtő adta letétbe.

A két kép része annak 400-500 műből álló Antal-Lusztig-gyűjteménynek, amelyet 10 éves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos. Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEM Debrecenben – emlékeztetett Antal Péter, a képek tulajdonosa.

Nem lehet kijelenteni, hogy ellopták a képeket – a képek eltűntek

mondta 2014-ben Kukla Krisztián a MODEM akkori igazgatója. A  már folyó rendőrségi nyomozásról Kukla akkor nem árult el részleteket, annyit mondott csak, hogy a múzeum belső vizsgálata szerint a képek nincsenek az épületben, de a vizsgálat szerint betörés sem volt. „Szövevényesebb ennél az ügy” – mondta az igazgató, de nem árult el ennél többet.

ellopott csontváry

Csontváry Kosztka Tivadar: Éjszakai jelent kápolnával

 

Az önkormányzat akkor az ügyben több vizsgálatot is lefolytatott, és megállapította hogy a MODEM igazgatója „egyebek mellett súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte kötelezettségét”, ezért Kukla Krisztiánt azonnali hatállyal elbocsátották.

Habár a képek már több mint két éve tűntek el, a hollétükről és a lehetséges elkövetőkről továbbra sincsen semmilyen információ.

 

 

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Szekeres Ferenc szerint:

    Ott vannak azok a képek valamelyik jó barát, vagy csapattárs nappalijában, csak kölcsön vette

  2. Jara52 szerint:

    „Nem lehet kijelenteni, hogy ellopták a képeket – a képek eltűntek” A képeknek lábuk született.

  3. Nem volt nekik olyanjuk.
    „[…] a képek nem a múzeum tulajdonát képezték, hanem Antal Péter debreceni ügyvéd és műgyűjtő adta letétbe.”
    Ld. a cikkben.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top