Hírforrás

Erdélyi Eszter egyedül állt ki tanárként Szegeden

médiaoktatás

A tegnapi fővárosi tanártüntetéshez csatlakozva több vidéki nagyvárosban is demonstráltak a tanárok.

A Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform közös szervezésében megvalósult tegnapi fővárosi tüntetéshez kapcsolódva több vidéki nagyvárosban is demonstráltak a kormány oktatáspolitikája ellen. Így volt ez Szegeden is, ahol felszólalt Erdélyi Eszter, a Deák Gimnázium oktatója is.

Tanár vagyok, értelmiségi vagyok, felelős vagyok a diákjaimért, kollégáimért, a magam becsületéért. Tanárként, értelmiségiként pedig az a mindenkori feladatom, hogy szóljak, mit szóljak, kiabáljak, ha baj van.

erdélyi eszter

Mondta Erdélyi, aki hozzátette, Babits kell, hogy legyen minden tanártársának példaképe, aki habár a verslábak és tanítványai között érezte legjobban magát, nem röstellt kiállni a nehéz időkben, és kiáltani: Elég volt! Babits szavára emlékeztetve elmondta, vétkesek közt cinkos, aki néma.

Hát nem leszünk némák mi sem! Üzenjünk az oktatáspolitika biciklitárolójába, hogy ők is megértsék: nem hallgatunk el!

A metaforát továbbszőve elmondta, a biciklit túltoló politikusoknak is tudniuk kell, a diákoknak van igazuk, amikor nem dohos, a múltba visszarévedő, centralizált tantervek alapján szeretnének tanulni, hanem olyan korszerű, nemzetközileg is elismert minták átvételét sürgetik, melyekkel 21. századi tudást szerezhetnek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top