Egy haditudósító jelentései a pokolból

POGANY-József-cimlap

Pogány József: Első világháborús riportok (Lemberg – A meghódított Oroszlengyelországon keresztül – A földreszállt pokol. Az Isonzo eposza) Múlt és Jövő Kiadó, 2016, 389. o., 3500.- Ft

Pogány József – jó tollú kulturális újságíró volt, később a Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa – haditudósítóként az első világháború talán legjobb magyar riportkönyveit írja meg. Közreadásukat nemcsak a nagy háború centenáriuma indokolja, hanem a mai aktualitásuk is. A jelenlegi ukrajnai helyzet és az ott megroppanással fenyegető európai status quo történelmi, kulturális dimenziót és magyarázatot nyer a lembergi és „lengyeloroszországi” hullámzó frontvonalakon. Ott, ahol már száz évvel ezelőtt is feltárultak Kelet- és Nyugat-Európa betemethetetlen törésvonalai.

Európa másik szegletén a törésvonal Isonzónál, Doberdónál húzódik. Ezek a nevek a magyar „kollektív emlékezet” számára a pokol szinonimái, ahogy ezt a haditudósító szemtanú is – Dante Pokoljával azonosította. Azonban a mai olvasó tudatába azóta beépült az Apokalipszis „pokla”: Auschwitz is. Az emberi és magát az istent is a gyehenna tűzére vető poklok összevetése tanulságos gondolatok és összefüggések felfedezésére nyújt alkalmat, a mai – hál’ istennek „csak” – emlékezetpolitikai harcokban.

Részlet a Lemberg. Tíz hónap az orosz cárizmus uralma alatt c. műből

Nagajka

A cár seregei és hivatalnokai, kozákjai és ohranája szeptember 3-án vonultak be a meghódított Lembergbe és tíz hónap után a város szónoka így jajdult fel a bevonuló osztrák–magyar generális előtt: „Szenvedéseinknek nem volt határa.” Pedig a cári uralom nem akart kegyetlen lenni Lembergben és nem is volt különösképpen kegyetlenkedő. Csak olyan volt, mint odahaza. Egyszerűen átplántálta otthoni uralmát Galíciába.

Csak az orosz forradalmárok emlékiratait és Európához feljajduló panaszait kell olvasnunk és szóról szóra, jajról jajra ugyanazt találjuk bennük, ami Lembergben történt. Nem az orosz volt gonosz Lembergben, csak éppen a cárizmus jelent meg a maga uralmának egész teljességével. Kozák, kancsuka, katorga – ez az orosz cárizmus odahaza és ez volt Lembergben is. Kozák, kancsuka, katorga – ez az orosz cárizmus Nagyoroszország népével szemben, ez volt hát természetesen, magától értetődően Vörös-Oroszországban is. „Nem adhatok mást, mint lényegem” – mondja Lucifer az Ember tragédiájában. „Nem adhatok mást, mint lényegem” – cselekszi az orosz cárizmus a népek nagy tragédiájában. Az orosz cárizmus odahaza üldözi a szocializmust, letiporja a nemzetiségeket, halálra gyötri a zsidót. Most idegenbe jött vendégszerepelni és mint a vénülő színész, itt is csak a régi parádés szerepeit tudta eljátszani: üldözte a szocialistákat, letiporta Ukraina mozgalmát, kínozta a zsidót. Az orosz cárizmus a felszabadítás jelszavával jött Galíciába. És a felszabadítás jelképéül a nagajkát, a hétágú korbácsot hozta el. Parodizálta az orosz cárizmus a francia forradalmat és örökösét, Napóleont, akik körülvitték a szabadság véres kardját a régi abszolút és feudális Európában. De a szabadságért életüket adók vérétől piros frígiai sipka helyén a szabadságot kívánók vérétől piros nagajka lett a cári felszabadítás jelképe. Ma már egyetlen uralomnak sincsen meg a jogossága ahhoz, hogy más népeket felszabadítson, ma már a népek maguk szabadítják fel magukat. De semmikép se lehet a felszabadítás eszköze a népek legfélelmetesebb veszedelme: az invázió. Az ellenség beözönlése mindig a közvetlen romlást, a fegyver barbár uralmát, a férfivért, az asszonyi könnyet jelenti. Az invázió mindig a gyermek pusztulását, a férfi megalázását, az asszony meggyalázását hozza. Az invázió a legnagyobb veszedelem és az invázió elhárítása az egyetlen jogos háború.

Az oroszok nem voltak különösképpen kegyetlenek Lembergben, csak éppen idegenek, fegyver jogán uralkodók voltak. Az orosz invázió tíz hónapja Lembergben nem produkált az emberi nem emberségét megszégyenítő dokumentumokat, de megmutatta, hogy az okosabb, magát türtőztetőbb, a népet nem elvadítani akaró idegenuralom is idegenuralom, megmutatta, hogy igaza van a szocialista elméletnek, amikor minden haladás alapjául és előfeltételéül az idegenuralom elhárítását tekinti. A tízhónapos lembergi orosz invázió megmutatja, amit Európa szocialistái évtizedek óta egyedül hirdettek, hogy az orosz cárizmus az európai haladásnak mekkora ellensége.

Lemberg népe nem szenvedett úgy a tízhónapos invázió alatt, mint ahogy Kelet-Poroszország népe ebben a háborúban, vagy a Hererók népe előbbi háborúkban, nem szenvedett úgy, mint ahogy a keresztény örmények szenvedtek évtizedekig a mohamedán kurdok mészárlásaitól és ahogy most a mohamedán kurdok szenvednek a keresztény örmények pogromjától. Az oroszok nem úgy jöttek Lembergre, mint a vandálok Rómára. De jöttek, de hódítókul jöttek, de ott voltak és mint minden idegenuralommal szemben, mégis igaza volt a városi küldöttség szónokának, aki a bevonuló osztrák–magyar hadsereget üdvözölte, mikor azt panaszolta: „Szenvedéseinknek nem volt határa.”



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!