Ki és miért változtatta mészárszékké a katolikus templomot?

kivégzés

Robert Hunter és Carlos Garcia hajnalban érkeznek a tetthelyre. A helyszínelőszalagok mögött egy fehér templom húzódik meg a lámpák fényében. Képeslapra való látvány így, karácsony előtt. Ami azonban az épületben várja a két nyomozót, cseppet sem az: mindenhol vér, összefröcskölt padló, vérben ázó oltár és egy holttest reverendában, kutyafejjel a nyakán. Ki és miért változtatta mészárszékké a katolikus templomot? Mit jelent a holttest mellkasára festett szám? Nem ő lenne az első áldozat, netán újabbak következnek?

Chris Carter Kivégzés című regénye a General Press Kiadónál jelent meg 356 oldalon a Világsikerek sorozatban. Itt most egy részletet olvashatsz a hátborzongatónak ígérkező krimiből, és ha a folytatásra is kíváncsi vagy, itt megrendelheted.

  1. fejezet

– A sors iróniája, hogy az életben egyedül a halál biztos, nem gondolod? – A férfi hangja fesztelen volt, a testtartása nyugalomról árulkodott.

– Kérem… nem muszáj megtennie. – Ezzel szemben a földön fekvő férfi rettegett. A hangját könnyek és vér tette fojtottá. Meztelen és kimerült volt, egész testében remegett. A karja a feje fölé nyúlt, a csuklója bontott téglából emelt falhoz volt láncolva.

Középkort idéző börtönné alakították át a sötét helyiséget a pincében. Mind a négy falon nehéz fémbilincsek lógtak. A levegőben vizelet gyomorforgató szaga terjengett, és szüntelen zúgott a sarokban lévő doboz, amelyet a támadó rakott oda. A helyiség hangszigetelt volt, és szökésbiztos. Ha valaki egyszer idekerült, csak akkor juthatott ki, ha kiengedték.

– Nem számít, hogyan élted az életet – folytatta a férfi, tudomást sem véve a vérző alakról. – Az sem számít, mekkora vagyont harácsoltál össze, mit értél el, kiket ismertél, vagy mit reméltél még.

A végén mindannyiunkkal ugyanaz történik: mind meghalunk.

– Kérem, az isten szerelmére, ne tegye!

– Egyedül az számít, hogyan halunk meg.

A földön fekvő férfi vért köhögött fel.

– Vannak, akik természetes halált halnak, fájdalmak nélkül, akkor, amikor az életük végére érnek. – Kínzója bizarr, gurgulázó nevetést hallatott. – Vannak, akik évekig szenvednek gyógyíthatatlan betegségektől, és minden percükben azért küzdenek, hogy pár másodperccel tovább élhessenek.

– Én… én nem vagyok gazdag. Nincs nagy vagyonom, de minden a magáé lehet.

– Csitt! – A másik az ajkához emelte a mutatóujját, mielőtt suttogva folytatta volna: – Nem kell a pénzed.

Újabb véres köhögés.

– Aztán vannak, akik nagyon lassan halnak meg – húzódott gonosz mosolyra az ajka. – A halálos fájdalom órákig… napokig… – magyarázta tovább rideg hangon – akár hetekig is eltarthat. Tudtad, hogy ha az ember érti a dolgát, akkor ennek semmi sem szab határt? – Szünetet tartott.

Egészen idáig a leláncolt férfi észre sem vette a másik kezében lévő szögbelövőt.

– És én aztán nagyon értem a dolgomat. Ha megengeded, most bemutatnám! – Rálépett a földön fekvő áldozat eltört bokájából kiálló csontra, majd közelebb hajolt, és gyors egymásutánban három szöget lőtt a térdébe. Éles fájdalom áradt szét a férfi lábában.

Még a levegőt is kiszívta a tüdejéből, és pár pillanatra elhomályosította a látását. A szögek csupán hét és fél centiméter hosszúak voltak. A láb túloldalát nem szakították át, de elég élesek voltak ahhoz, hogy kárt tegyenek csontban, porcban és szalagban.

A leláncolt férfi zihálva vette a levegőt. A fájdalom ellenére beszélni próbált. – Kérem… kérem. Van egy beteg lányom. Ritka betegségtől szenved, és egyedül rám számíthat.

A furcsa, gurgulázó nevetés újra betöltötte a helyiséget. – Azt hiszed, ezzel meghatsz engem? Hadd mutassam meg, mennyire! – Megfogta az egyik kiálló szög fejét, és ameddig csak lehetséges volt, lassan az egyik oldalra húzta; mintha csak egy csavarhúzóval nyitott volna ki egy festékesdobozt. A ropogás ahhoz hasonlított, mint amikor valaki üvegszilánkokra lép.

A földön fekvő alak ordított a fájdalomtól, ahogy a fém tovább törte a csontot. A másik csak akkora erőt fejtett ki, hogy leküzdje az ellenállást, és darabokra törje a térdkalácsot. Csontszilánkok fúrtak át idegeket és izomrostokat. A leláncolt férfit émelygés fogta el, mire a felette álló többször is arcul ütötte, nehogy elveszítse az eszméletét.

– Tarts ki! – suttogta. – Azt akarom, hogy minden pillanatát élvezd. Még nem értünk a végére.

– Miért… miért csinálja ezt?

– Hogy miért? – A férfi megnyalta cserepes ajkát, és elmosolyodott.

– Megmutatom, hogy miért. – Előhúzott egy fényképet a zsebéből, és a leláncolt férfi arca elé tartotta.

Az áldozat zavarodott tekintettel, másodpercekig vizsgálta a fényképet. – Ezt nem értem. Mi a…? – Aztán megdermedt, amikor rájött, mit lát. – Te jóisten!

A férfi erre közelebb lépett, az ajka szinte hozzáért a másik vérző füléhez.

– Képzeld! – suttogta, és a sarokban lévő fadobozra pillantott. – Pontosan tudom, hogy mitől rémülsz halálra.

Lapozz tovább a 2. fejezetre!



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!