+ Zene

Döntöttek Zalatnay sorsáról

zalatnay cini

A törvényszék ezzel lényegében helybenhagyta a Budaörsi Járásbíróság tavaly márciusi határozatát, azzal kiegészítve, hogy most pártfogó felügyelőt rendelt ki Zalatnay Sarolta mellé.

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Zalatnay Sarolta énekesnőt kedden a Budapest Környéki Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás miatt.

A törvényszék ezzel lényegében helybenhagyta a Budaörsi Járásbíróság tavaly márciusi határozatát, azzal kiegészítve, hogy most pártfogó felügyelőt rendelt ki Zalatnay Sarolta mellé.

A másodfokon eljáró bíróság is bizonyítottnak látta, hogy a vádlott több részletben csaknem kétmillió forinttal károsította meg egyik ismerősét, egy állatvédelmi alapítvány elnökét. Az énekesnő segítette a szervezet munkáját, később vezetőjétől többször is kölcsönt kért, de nem fizette vissza.

Zalatnay Sarolta az ítélethirdetés után is ártatlanságát hangoztatta, védője pedig az újságíróknak azt mondta, elképzelhető, hogy az ítélet kézhezvétele után a Kúriához fordulnak felülvizsgálati kérelemmel.

A törvényszék a büntetés megállapításánál súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy hasonló bűncselekményért Zalatnay Saroltát 12 évvel korábban már elítélték, enyhítő körülménynek számított ugyanakkor az idő múlása.

A tényállás szerint Zalatnay Sarolta 2010 nyarán ismerkedett meg a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány vezetőjével, akinek felajánlotta segítségét és kapcsolatait.

Zalatnay Sarolta egy beszélgetésben szóba hozta, hogy nem tudja fizetni lízingelt autója törlesztőrészleteit, az alapítványi vezető ezután befizette az énekesnő félmillió forintos hátralékát, és abban állapodtak meg, hogy azt néhány héten belül visszafizeti.

Zalatnay Sarolta azonban nem fizette vissza az adósságát és újabb kölcsönöket kért – részben arra hivatkozva, hogy lánya rövidesen örökséghez jut – ám azokat sem adta meg.

A vádlott az utóbbi kölcsönöket a bíróság előtt nem is ismerte el, a lízingtartozásról pedig azt mondta, annak befizetéséről csak később értesült, és azt baráti ajándékként, köszönettel fogadta, nem pedig kölcsönként.

A per tehát lényegében arról szólt, mennyi pénzt kapott Zalatnay Sarolta az alapítvány vezetőjétől, a tartozás átvállalása kölcsönnek számított-e vagy baráti ajándéknak.

Az énekesnő a tárgyaláson azt mondta: valójában az állatvédelmi alapítvány vezetője volt az, aki őt, illetve a hírnevét, ismertségét kihasználta saját érdekében.   

A törvényszék szerint azonban Zalatnay Sarolta nem is akarta és nem is tudta volna visszafizetni a különböző célokra kölcsönkért összegeket, a pénzkérési sorozatot ezért értékelték folytatólagos csalásként.

A bíróság döntése értelmében az énekesnőnek vissza kell fizetnie a kölcsönkért 1,9 millió forintot a sértettnek, a szervezet vezetőjének az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül.

Zalatnay Sarolta a tárgyaláson azt mondta: 56 ezer forintos nyugdíjából, 100 ezer forint körüli jogdíjbevételből, valamint fellépései alkalmából kapott „gázsiból” él, de jövedelme egy részét tartozásai miatt elvonják.

Az énekesnő a tárgyalás után újságírókkal közölte: nem ilyen ítéletre számított, az „nagyon gáz”, de megnyugodott, hogy nem kell újra börtönbe vonulnia, és így tovább tud dolgozni, énekelni, fellépéseket vállalni.

A Budapest Környéki Törvényszék épületében tartott tárgyalást egy nagyobb teremben kellett megtartani a jelentős médiaérdeklődés miatt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top