+ Zene

Sickratman közzétette, ki mennyit adakozott neki

Sickratman

Volt, aki 500 forintot, volt, aki százezret utalt Sickratman számlájára, aki februárban arra kért anyagi segítséget ismerőseitől és rajongóitól.

Februárban számoltunk be Sickratman, azaz Paizs Miklós történetéről, aki Facebookon kért adományt rajongóitól, ismerőseitől.  Az adakozók viszonylag rövid idő alatt 1,5 millió forintot gyűjtöttek össze a zenésznek, aki megköszönte a segítséget, majd megkérte, ne küldjenek neki több pénzt. Sickratman egy májusi posztjában foglalta össze, mekkora utalások érkeztek számlájára.

Számlatörténet

Ma szembesültem azzal, hogy adózásilag bajba kerülök, ha nem tudok elszámolni az adományaimmal, mivel 92 napig lát csak vissza a rendszer.

Amúgy azért írok, mert sokan kinyilvánították az érdeklődésüket, hogy hányan adakoztak, illetve jellemzően mennyit, illetve, hogy mi lesz a NAV-val?

Hogy hányan adakoztak, azt nem számoltam meg. Nagyon sokan. Többnyire ismeretlen emberek.
A legjellemzőbb összeg (benyomásra) a 2000 Ft volt.
A legkevesebb az 500 Ft, a legtöbb a 100 000 volt, ami egyben válasz a NAV-os kérdésre is, mert így az érvényes szabályok szerint nem kell majd adóznom az adományok után.
A legérdekesebb összeg az 1.111, a 11.111, a 3.247 (szerencseszámok), a 8.888 és a 9.999 volt.
Egyvalakitől csak kölcsön kaptam az üzenete szerint, ám most valamiért nem engedte a rendszer visszautalni a pénzt, de rajtleszek.

– olvasható a bejegyzésben. Paizs Miklós egyébként június 4-én fellép a Sickratman Intim Trióval a Tinta Art Cafeban. Az eseményről bővebb információkat itt találsz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top