+ Színház

A mesterséges intelligencia nem ismeri a táncban a gravitációt

Másrészről egy gép sohasem fárad ki. Fontos tudni, hogy itt nem beszélhetünk gravitációról, emberi korlátokról. Olyan dolgokra is képes, amikre én sohasem lennék. Rávett, hogy a saját határaimmal is kísérletezgessek – meséli Valencia James táncosnő.

A barbadosi születésű Valencia James táncosnő, a svéd Alexander Berman kutatómérnök és a magyar XORXOR kreatív kódoló csapat média designereinek AI_am című projektje a mesterséges intelligencia és a kortárs tánc kapcsolatát kutatja. Június 4-én a smART XTRA sorozat részeként kísérleti perfomanszot adnak elő a Brain Bar Budapest fesztiválon az A38 kiállítóterében. Valencia James táncos-koreográfussal beszélgettünk.

A Trafó blogján izgalmas interjút olvastunk a tánc és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról. Valnecia James válaszolt a kérdésekre:

Kezdjünk egy pozitívummal. A virtuális táncos, a szoftver, amit Alex kifejlesztett, úgy nézett ki, mint egy pálcikaember. Elképesztő dolgokra volt képes. Még a kezdetleges verziója is meglepően komplex mozdulatokat produkált. Nagyon izgalmasnak találtam. Motivált a közös improvizáció, amit már ezen a szinten is kipróbálhattam vele. Ez egy belső utazás is volt számomra. Három évig dolgoztam társulatban és sokáig kerestem a módot, hogyan tudnék független művészként érvényesülni. Az AI-val való kísérletezés a művészetem részévé vált, megtaláltam benne magam.
Másrészről egy gép sohasem fárad ki. Fontos tudni, hogy itt nem beszélhetünk gravitációról, emberi korlátokról. Olyan dolgokra is képes, amikre én sohasem lennék. Rávett, hogy a saját határaimmal is kísérletezgessek, ami egyszerre jó és rossz. Sokszor éreztem azt, hogy elakadtam. Ki akartam próbálni, milyen lehet, ha virtuális táncos a koreográfusom. Kemény munka volt megtanulni tőle egy-egy mozdulatot.

Hogyan kezeli egy táncos a mesterséges intelligenciát?

Mi a kreativitás? Mit jelent az, hogy emberi? Írtunk egy tanulmányt Alexszel a gépi kreativitásról. Sok a vita ebben a témában. Egyre több ember szembesül azzal, hogy az AI a mindennapi életünk részévé válik. Google, Siri stb… Ezek a szoftverek általában meghatározott célt szolgálnak. A gépi kreativitás arról szól, hogyan képes az AI egy adatot újraértelmezni, új formában megjeleníteni, legyen szó zenéről, táncról, vagy éppen szavakról. Létezik olyan szoftver, ami a saját képedet átalakítja egy híres festmény stílusában. Van, amelyik haikut ír, sőt, nemrég hallottam, hogy egy AI készített rövidfilm-forgatókönyvet is.

A teljes beszélgetés a Trafó blogján találod.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top