+ Irodalom

Nem kívánja felfedni kilétét a Haza Attila Irodalmi Díj önzetlen támogatója

Az első díjátadó után meglepő és örömteli esemény történt: jelentkezett egy önzetlen támogató, aki évente egymillió forintot ajánlott fel a Hazai Attila Irodalmi Díj javára, ugyanakkor nem kívánja felfedni kilétét. Ez a nagylelkű felajánlás lehetővé teszi a díj összegének növelését.

A Hazai Attila Irodalmi Díjat, amelyről szakmai zsűri döntött 2016 tavaszán, első alkalommal Bartók Imre vehette át a Nyitott Műhelyben tartott díjátadó esten. A sikeres eseményt követően nagylelkű és értékes támogatói felajánlás érkezett a Hazai Attila Alapítvány javára. Az elsőként díjazott íróval legközelebb a Margó Fesztiválon találkozhat a közönség.

A program időpontja és helyszíne: Június 9. csütörtök, 2100, Premier Kultcafé (1085 Budapest, Üllői út 2–4.), Nagyterem. A szerzővel Németh Gábor beszélget.

A Hazai Attila Irodalmi Díj alapításával a fiatalon elhunyt író emlékét ápoló Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére nyitott, újító szellemiségű szerzőket kíván támogatni. A Margó Fesztivál estje egyúttal az első díjazott, Bartók Imre Láttam a ködnek országát című új regényének bemutatója is.

Az első díjátadó után meglepő és örömteli esemény történt: jelentkezett egy önzetlen támogató, aki évente egymillió forintot ajánlott fel a Hazai Attila Irodalmi Díj javára, ugyanakkor nem kívánja felfedni kilétét. Ez a nagylelkű felajánlás lehetővé teszi a díj összegének növelését.

Bartók Imre és Garaczi László, fotó: Dobó László

Bartók Imre és Garaczi László, fotó: Dobó László

A díjról és az alapítványról:

Az elismerést a Hazai Attila Alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket. Az alapítvány 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd. A díjazott kiválasztásában a kuratórium által felkért zsűri közreműködik, melynek tagjai Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos, Szegő János és Szilasi László.

Az eredeti cél szerint a hagyaték gondozása mellett az alapítvány évente ötszázezer forint pénzjutalommal járó elismerésben részesít egy-egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta már fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.

Németh Gábor kérdezi Bartók Imrét a díjátadón. Fotó: Dobó László

Németh Gábor kérdezi Bartók Imrét a díjátadón. Fotó: Dobó László

Az első díjazottról:

Bartók Imre 1985-ben született Budapesten, kisebb megszakításokkal azóta is itt él. Középiskolai tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában végezte. 2003-tól 2008-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakán tanult, majd az esztétika szakon doktorandusz hallgató volt.

2011-ben kiadott első regénye (Fém) után 2013-tól évente jelentek meg regénytrilógiájának darabjai (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve). Szépirodalmi munkássága mellett irodalomtörténeti monográfiákat, tanulmányokat, kritikákat, esszéket is írt, illetve számos kortárs képzőművészeti kiállítást nyitott meg.

Bartók Imre különleges térképpel és több úti céllal indult el az irodalom különböző, hol egymással párhuzamosan futó, hol egymásra merőlegesen bukó ösvényein. Irodalomelmélet, létfilozófia, világregény, szörnydráma. Testesült tudatok és tudatlan testek. Celan, Rilke, Marx és Goebbels. Szellemtudományok és tévésorozatok. Fájdalom és kegyelem. Az ahumanitás problémája és kérdése mögött az ember maga; az ember magja.

(Szegő János)

Művei:

Szépirodalom:

Irodalomtörténet:

  • Paul Celan – A sérült élet poétikája, L’Harmattan, 2009
  • Rilke – Ornamentika és halál, L’Harmattan, 2011
  • A hamis Alef – Kezdet és temporalitás, L’Harmattan, 2014

Gyermek- és ifjúsági irodalom:

  • Alfonz és az űrlények, Babilon, 2015
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top