+ Képzőművészet

Nemzetközi művésztelep nyílik

Indonéziából, Spanyolországból, Fehéroroszországból és Kuvaitból is érkeznek művészek

Dzsesszkoncerttel, színházi előadással és műgyűjtők délutánjával is várja idén a Nagykanizsához közeli Kendlimajorban vasárnap nyíló Ludvig Nemzetközi Művésztelep a résztvevőket és a látogatókat.

Az idén 24. alkalommal megrendezett nemzetközi művésztelepre ezúttal 12 ország 32 képzőművészét várják: a festők, szobrászok, keramikusok Indonéziától Spanyolországig vagy Fehéroroszországtól Kuvaitig széles nemzetközi társaságot jelenítenek meg idén is – mondta a névadó festőművész férjével az alkotótábort szervező Ludvig Klára.

A meghívottak valamennyien gyakorlott művésztelepi alkotók, rendszeres meghívottjai rangos szimpóziumoknak, képzőművészeti fesztiváloknak, művészeti expóknak, a nevük jól cseng a kortárs képzőművészet iránt elkötelezett gyűjtők körében. A résztvevők többsége pedig nem idegenként érkezik, kevés kivétellel mindegyikük dolgozott már a Kisrécsén található Kendlimajorban.

ludvig zoltán

Ludvig Zoltán

A június 11-ig tartó művésztelep hagyományaihoz illően idén is tálcán kínálják a látogatóknak a kortárs ínyencségeket, és a két hét termését nemcsak a zárónapon tekinthetik meg, mert szinte bármikor bepillanthatnak az alkotás folyamatába is. A házigazdák filozófiája szerint ugyanis a művésztelep nyitott, „a művészet legyen testközeli, megérinthető, belélegezhető, a látogatók álljanak meg az alkotóval, kommunikáljanak az alkotással” – fogalmazott Ludvig Klára.

Újdonságként ezért idén először meghirdették június 4-re a műgyűjtők napját, amire azokat várják, akik szívesen csemegéznének a Ludvig Nemzetközi Művésztelep gyűjteményéből. A látogatók, érdeklődök pedig mindezen túl számos ingyenes kísérő programon is részt vehetnek. A vasárnap esti megnyitón például a Tiborcz Trió dzsesszkoncertjét és Nagykanizsa Város Vegyeskarát hallhatják, de a két hét programjában szerepel az Egri Pinceszínház társulatának előadása is. A művésztelep június 11-i záró kiállítását Vitéz Ferenc művészeti író nyitja majd meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top