Elhunyt Solténszky Tibor

Solténszky Tibor

Meghalt Solténszky Tibor dramaturg, színpadi szerző, rendező, színész, tréner, oktató – adta hírül hétfő este a szinhaz.hu.  Solténszky Tibo a JATE Állam- és Jogtudományi Karán kezdte tanulmányait. Kezdetben a Szegedi Egyetemi Színpad színészeként tevékenykedett, majd színésztréningeket kezdett el vezetni. 1982. január 1-től a Rádiószínház dramaturgja, 2003. január 1-től annak megszűnéséig vezetője. A Színház- és Filmművészeti Egyetem és az ELTE média-szakán kurzust vezetett, valamint tanított többek között Dublinban, az EDERED európai ifjúsági színházi kurzusán is. Solténszky Tibor 63 éves volt, a Színházi Dramaturgok Céhe így búcsúzott tőle:

Megrendülten vettük tudomásul, hogy szeretett és nagyon tisztelt kollégánk, Solténszky Tibor a mai naptól kezdve nincs közöttünk. A Színházi Dramaturgok Céhének alapembere volt, mindig, mindenhol mindenben segített, nagy tudásával, különleges empátiájával, szakértelmével. Ez a tudás egyszerre táplálkozott nagy műveltségéből, rádiórendezői gyakorlatából, alternatív csapatokat nevelő és őket rendező tehetségéből, és abból, hogy rendelkezett azzal a képességgel, amelyet kevés szakemberről mondhatunk el: meg tudta állapítani egy-egy drámai szövegről, hogy milyen színpadi minőség rejtőzik benne. Mindenkivel képes volt szót érteni, tárgyalni, csendben, háttérben átvállalni létfontosságú szervezői munkákat, olyanokat, amelyek a Céh évtizedek óta létező legfontosabb rendezvényét, a Nyílt Fórum évenkénti létrejöttét volt hivatva életben tartani. Ehhez, azt hiszem, senki nem értett jobban őnála. Mindig számíthattunk rá, szakmai, emberi, szervezői gondjainkban, mindenben fordulhattunk hozzá. Most még nem is tudjuk, mit veszítettünk vele.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!