+ Ajánló

Végre Magyarországon is tartanak sírásóversenyt!

sírásó

Két éve csak irigykedtünk a szlovákokra, hogy náluk már van sírásóverseny, de ez a nemes hagyomány végre hozzánk is elér.

Két éve csak irigykedtünk a szlovákokra, hogy náluk már van sírásóverseny, de ez a nemes hagyomány végre hozzánk is elér.

Ez most művészet, vagy sport?

– tettük fel a kérdést két évvel ezelőtt a trencséni sírásóverseny kapcsán. Dűlőre nem jutottunk, de a Cívishír megírta, hogy többé nem kell Szlovákiáig utazni egy sírásóversenyért. Elég Debrecenig.

A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete június 2-3-án Debrecenben, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Temetők és Sírkertek 2016. „Jelen és Jövő” Szakkiállítást és Konferenciát. A rendezvény célja, hogy tevékenységével összhangban széles körű szakmai párbeszédet kezdeményezzen a temetkezési szakma helyzetéről, az elért eredményekről, a meglévő problémákról és a szakma jövőképéről. A konferencia mellett egy szakmai kiállítást is rendez, amely – elsősorban – a temetők és sírkertek fenntartását és üzemeltetését szolgáló gépeket, technológiákat, szolgáltatásokat és a jövőbe mutató fejlesztéseket mutatja be a szakmai közönségnek.

Az országos sírásóverseny június 3-án (pénteken) reggel 8 és 10 óra között a Debreceni Köztemetőben. A sírásók hajdanán a társadalom megbecsült tagjai voltak, ma azonban a lakosság inkább csak a társadalom lecsúszott tagjaiként tekint rájuk. A sírásó szakma becsülete érdekében ezért egy régi hagyományt elevenítenek fel, amely egyszerre érdekes kihívás és egyben tiszteleg a nehéz és felelősségteljes fizikai munkát végzők előtt. A versenyen két fős csapatok vehetnek részt. A sírmélyítés és hantolás során nemcsak a gyorsaság számít, a zsűri esztétikai szempontok teljesülését és a munkabiztonsági feltételek megvalósítását is értékeli. Az első helyen végzett csapat egyben novemberben Magyarországot képviselheti a V4-ek nemzetközi sírásó versenyén.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top