+ Képzőművészet

A Pál utcai fiúk az egyik legnépszerűbb magyar könyv Lengyelországban

A Molnár Ferenc írói és galíciai haditudósítói pályáját bemutató színes táblákon Janina Mortkowiczowa 1913-ban készült lengyel fordítását, valamint Tadeusz Olszanski által 1989-ben készített újabb átültetését ismertetik, és szó esik a regény alapján színpadra vitt lengyelországi előadásokról is.

Négy magyar kiállítás, köztük egy Kinszki Imre és Kaiser Ottó budapesti fotóiból összeállított párhuzamos tárlat látható a csütörtökön nyílt a Varsói Nemzetközi Könyvvásáron, amelynek idén Magyarország a díszvendége.

A Budapest tegnap és ma elnevezésű kiállítás a holokausztban odaveszett Kinszkinek a két világháború között készült budapesti fényképei mellé állítja Kaiser azon felvételeit, amelyeket a kortárs fotóművész az utóbbi években ugyanazokon a fővárosi színhelyeken rögzített.

A könyvfesztiválnak otthont adó varsói nemzeti stadion főbejáratánál nyílt másik, szabadtéri kiállítás a Fortepan internetes fotóarchívum lengyel anyagába ad betekintést. Az archívum mintegy 70 ezer fényképéből Keresztes Gáspár, a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatóhelyettese válogatott több mint kéttucatnyi, többek között a második világháborús magyarországi lengyel menekülteket, illetve a Szolidaritás mozgalomhoz kapcsolódó jeleneteket rögzítő felvételt, amelyekhez Háy János írt kísérőszövegeket.

A harmadik kiállítást a Pál utcai fiúk című regénynek szentelték, mely máig az egyik legnépszerűbb magyar olvasmány Lengyelországban. A Molnár Ferenc írói és galíciai haditudósítói pályáját bemutató színes táblákon Janina Mortkowiczowa 1913-ban készült lengyel fordítását, valamint Tadeusz Olszanski által 1989-ben készített újabb átültetését ismertetik, és szó esik a regény alapján színpadra vitt lengyelországi előadásokról is.

A POLISH(ed)HUNGARIAN elnevezésű kiállítás tíz varsói és budapesti művészeti galéria együttműködésével jött létre az Art Market Budapest szervezésében. Öt-öt galéria párban együtt dolgozva hozta létre a tárlat egyes részeit képező kiállítási enteriőröket, közös koncepció mentén fűzve össze a lengyel és magyar művészek alkotásait.

Bodnár Zita, a Balassi Intézet sajtófőnöke elmondta: a Kelet-Európa vezető művészeti vásárának, az Art Market Budapestnek idén októberben Lengyelország lesz a díszvendége.

A varsói kiállítás célja – túl azon, hogy ízelítőt adjon az őszi budapesti látnivalókból – a lengyelországi és magyarországi kortárs képzőművészeti élet meghatározó szereplői közötti szakmai kapcsolat és együttműködés kialakítása.

A vasárnap záruló varsói könyvvásáron több mint 20 magyar kortárs és klasszikus magyar mű mutatkozik be, emellett számos kísérőprogramot is rendeznek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top