+ Színház

93 darab virsli fogyott az Örkény Színházban

Sajátos évadértékelést tartott Facebook-oldalán a társulat. A legkevesebben az Azt meséld el, Pista! című monóban, a legtöbben a Hamletben léptek színpadra.

Nyári szünetre hangolnak az iskolákban meg a színházakban, a távozó évad értékelése, a jövendő tervek elővezetésének ideje ez. Emelkedettebb, bizakodóbb, szorongóbb társulati ülések, összegzések, kimutatások készülnek. Ezekből osztott meg előzetesen néhány extrát közönségével egy hónappal a zárás előtt Facebook-oldalán az Örkény Színház, melyek a kulisszák mögé látni vágyókat is felpiszkálhatják. Az olyan tények mint:

– 27 darab közül választhattak a nézők,

– a szeptemberi évadkezdés óta 233 előadás ment le,

– a legtöbbször játszott előadás a Tartuffe volt,

– a legkevesebb szereplő az Azt meséd el, Pista!-ban látható,

– a legtöbb szereplő a Hamletban lépett színpadra,

– A Bernhardi-ügy című előadásban összesen 93 virsli fogyott el,

– a szórólapok közül az Anyám tyúkjáéból fogyott a legtöbb,

– a honlapunkat legnagyobb arányban a 25 és 34 év közöttiek keresték fel,

– szinte minden előadáson megszólalt egy mobiltelefon a nézőtéren,

– az évadban látható előadásokban összesen 59-féle hangszer (volt) hallható,

– a legtöbbször színpadra lépő színészek Pogány Judit és Csuja Imre,

– a legrövidebb idő alatt felépíthető díszlet a Csoda és Kószáé, a leghosszabb a Hamleté,

– a repertoáron lévő darabok szerzőinek nemzetisége: magyar, amerikai, angol, francia, német, osztrák és svájci,

– a legtöbb (29) színpadi gyorsöltözés a Mesél a bécsi erdő című előadásban van,

– 5 előadást mutattunk be, és 7 előadás kerül(t) le a repertoárról.

Szavazni, véleményt nyilvánítani arról lehet az oldalon, hogy melyik darabot látnák szívesen a jövő évadban is a nézők. Hajrá.

Az évad persze még javában tart, lehet még az a virsli 95 is, és gőzerővel készülnek egy nagy dobásra, Az ügynök halálára, melynek bemutatója június 3-án lesz Gálffy László főszereplésével, a direktor, Mácsai Pál rendezésében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top