Mélykuti Ilona Nagy Generáció című műsorának legutóbbi vendége Orbán Júlia mérnök-közgazdász volt. Nagyon erős, saját útjukat járó férfiak mellett élt. Nevelőapját, Kadosa Pált nem ő választotta, de a másodikat, Orbán Ottót, igen. Gyermekkorától a magyar kultúra legbelső körének részese volt, miközben – azért mert nem tartotta magát kiemelkedően tehetséges művésznek – műszaki ember lett. Hogyan formálták őt, és hogyan formálta ő a mindennapokat? Mennyire tudott önálló pályát építeni, és közben biztos hátországként, társként segíteni a nem könnyű fordulópontokon a XX. század egyik legnagyobb magyar költőjének, Orbán Ottónak?
Júlia Szabóként született Aradon, de Romániából kiutasították őket, mert édesapja nem volt hajlandó felvenni a román állampolgárságot. Nem volt még kétéves, amikor Budapestre költöztek, s a háború zűrös évei után itt kezdett el iskolába járni. Édesapja nem élte túl a munkaszolgálatot. Édesanyja a Zeneakadémián tanult, mestere Kadosa Pál volt, akihez aztán feleségül ment. Milyen apa, s milyen ember volt az akkor már híres Kadosa Pál, aki 1950-ben már sok híres művet tudott felvonultatni, Kossuth-díjat mégis az „Itt van május elseje” című dalocskáért és a Sztálin-kantátáért kapott?
A diploma előtt álló Szabó Júlia 1962-ben házasodott össze Orbán Ottóval. Nem volt könnyű az életük: a költőnek nem volt állandó állása, s a „szabadúszó” életmódot nemigen pártolta az akkori társadalom. Főleg nem, ha valaki, mint Orbán Ottó is, a saját útját akarta járni, nem pedig azt, amit a Párt kijelölt az embereknek. Ez nemigen tetszett a kultúra akkori vezetőinek, ezért versei csak nagy ritkán jelenhettek meg, kötetei csak 3-4 évenként. Írott tiltólista persze nem volt, de a hírek terjedtek. Ahogy Aczél György mondta egyszer az apósnak, Kadosa Pálnak: ez a fiú nem a te utadat járja…
Orbán Ottó a kikövezett út helyett a magáét járta. Baráti társasága minden héten összeült a Belvárosi Kávéházban. ,,Eleinte ez nagyon zárt kör volt, oda nem lehetett feleséget, barátnőt, senkit vinni, de aztán föllazult, mint minden” – mondja Orbán Júlia. ,,A legkülönbözőbb emberek jártak oda, nem csak írók, költők. Ott voltak Horgasék, [Horgas Béla költő és felesége, Levendel Júlia író – a szerk.], Sík Csaba, Hernádi Gyula, Jancsó Miklós, Tornai József, Csoóri Sándor, Konrád György. És Kristó Nagy István, aki azért érdekes, mert ő volt a ránk állított spicli. Mi tudtuk, hogy ő az, úgyhogy ha valamit közölni akartunk pártunkkal és kormányunkkal, akkor azt neki meséltük. És vissza is köszönt. Amikor Konrádot bevitték, a fejére olvasták azokat a dolgokat, amiket ott beszéltünk. Először a Belvárosi Kávéházban voltunk, majd amikor azt valami miatt átépítették, átmentünk a Metropolba. Ez a korszak szinte a rendszerváltozásig tartott. A hatvanas években még összezárt ez a társaság, mert közös volt az ellenség, de akkor már konfrontálódtak az eltérő vélemények. Csoóriék például Pozsgaival barátkoztak.”
A beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.
A nyitóképet Stekovics Gáspár készítette (forrás: facebook.com).