+ Képzőművészet

Miért szállta meg a NAV a Zsolnay-manufaktúrát?

Zsolnay Örökségkezelő

a cég irányításába három és fél éve került új többségi tulajdonos semmilyen együttműködést nem tapasztalt a város részéről, ellenben a kisebbségi tulajdonos lejárató kampányokat, illetve több pert indított a gyár fő tulajdonosi köre ellen – mondta Cséplő Petra, a porcelánmanufaktúra igazgatóságának elnöke.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteki közgyűlésén a többségi tulajdonos kezdeményezte a kisebbségi tulajdonos pécsi önkormányzat képviselőinek kizárását a cég tulajdonosi köréből – erről a taggyűlés résztvevői számoltak be .

Cséplő Petra, a porcelánmanufaktúra igazgatóságának elnöke elmondta, hogy két kisebbségi részvényes kizárását kezdeményezték a közgyűlésen, az erről szóló határozatot a többségi tulajdonos megszavazta.

Hangsúlyozta, a többségi tulajdonosnak nem érdeke, hogy kizárja Pécs képviselőit a porcelánmanufaktúrából, így

amennyiben a bíróság jóváhagyja a tagkizárást, az érintett 19 százalékos kisebbségi részvénycsomagot mindenképpen állami szerepvállalás bevonásával kívánják használni.

Cséplő Petra a lépés okairól azt mondta, hogy

a cég irányításába három és fél éve került új többségi tulajdonos semmilyen együttműködést nem tapasztalt a város részéről, ellenben a kisebbségi tulajdonos lejárató kampányokat, illetve több pert indított a gyár fő tulajdonosi köre ellen.

Az igazgatóság elnöke sajtóhírekre reagálva kijelentette:

még gondolati szinten sem merült fel, hogy elvigyék a gyártást Pécsről.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kedden indított eljárással kapcsolatban leszögezte, hogy nincs tudomásuk bűncselekmény elkövetéséről, mindenben együttműködnek a hatósággal, érdekük, hogy minél előbb lezáruljon a nyomozás.

Szabó Iván ügyvéd, a 19 százalékos kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező pécsi önkormányzat jogi képviselője botrányosnak nevezte a közgyűlést, amely szerinte személyeskedéstől sem volt mentes.

A jogász kiemelte, hogy a pécsi önkormányzat és a többségi tulajdonos között érvényben lévő szindikátusi szerződés miatt a tagkizárásról Bachar Najari, a cég többségi tulajdonosa sem szavazhatott volna, erre azonban mégis sor került. Tagkizárásról csak a kisrészvényesek dönthetnek.

Szabó Iván jelezte, hogy az általa törvénytelennek tekintett határozatot a cég kisrészvényeseinek heves tiltakozása ellenére hozta meg a porcelánmanufaktúra többségi tulajdonosa.

Az ügyvéd beszámolt arról is, hogy a közgyűlésen az önkormányzat képviselői és a kisrészvényesek nem kaptak felvilágosítást a cég ellen folyó NAV-eljárásról.

Szabó Iván tudomása szerint a cégnek több pénzintézet felé is olyan hiteltartozása van, amit nem törlesztett, a bankok a pécsi ingatlanokra is jelzálogjogot jegyeztek be, köztük olyanokra is, amelyek a pécsi önkormányzat tulajdonában vannak. Az ügyvéd megjegyezte, hogy június 25-ig a porcelánmanufaktúrának mintegy 100 millió forintos helyiadó-tartozása lesz esedékes.

Szabó Iván emlékeztetett arra, hogy a pécsi önkormányzat 2005-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) vette át a céget, a velük kötött szerződés értelmében az önkormányzat kötbér megfizetésére kötelezhető, ha a társaság éves árbevétele két egymást követő esztendőben nem éri el a 800 millió forintot.

Az ügyvéd közölte, mivel a porcelánmanufaktúra nem teljesítette ezeket a feltételeket, ezért a magyar állam tízmillió forintos kötbér megfizetésére szólította fel az önkormányzatot, megjegyezve, hogy az összeg kifizetését a cégre tervezik terhelni.

A NAV nyomozói kedd reggel szállták meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pécsi székhelyét. A NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának tájékoztatása szerint költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indítottak büntetőeljárást.

Az adóhatóság lépésére a pécsi önkormányzat úgy reagált: ez a történés is mutatja, hogy miért volt szükség korábban arra, hogy a céget stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítsék.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatóságának elnöke viszont kedden azt mondta, értetlenül állnak a vizsgálat előtt, amelyet megfélemlítési kísérletként értékelnek.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra többségi tulajdonosa 80 százalékot meghaladó részesedéssel Bachar Najari, kisebbségi tulajdonos 19 százalékkal a Pécs Holding Városi Vagyonkezelő Zrt., kevesebb mint egy százaléknyi részvényen pedig kisrészvényesek osztoznak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top