+ Film

Filmsorozat készül a korrupcióról

A nép nevében (Zsen min tö ming ji) című sorozat azt mutatja majd be, mennyire elkötelezett a kommunista párt és az ország vezetése a korrupció elleni harcban.

Először lesz főszereplője egy kínai televíziós filmsorozatnak egy korrupt magas rangú pártfunkcionárius, akit a filmben még a nevén sem mernek emlegetni. A 42 részből álló tévéjáték finanszírozásában és gyártásában közreműködik a kínai legfőbb ügyészség.

 A nép nevében (Zsen min tö ming ji) című sorozat a  kommunista párt és az ország vezetésének elkötelezettségét igyekszik majd kifejezni a korrupció elleni harcban. A jelek szerint az eddigi hasonló témájú filmekhez képest, amelyekben a magasabb szintű vezetőkre nem történtek utalások, ezúttal „emelik a tétet”, vagyis e körök fontos és rejtélyes alakját is megidézik.

A történetről a Beijing Youth Daily című pekingi napilapban annyi már megjelent, hogy egy Pienhszi nevű tartományban játszódik. A nézők Hou Liang-ping, a lelkes kormányzati nyomozónak és őt titkos megbízatással kísérő feleségének viszontagságos, gyilkosságot felderítő munkájába kapnak betekintést. A férfi szerepét a jóképű és népszerű Lu Ji alakítja.

A sajtóhírek szerint a több mint 120 millió jüanos (5,1 milliárd forint) költségvetésű sorozat készítői Kelet-Kínában egy olyan szigorúan őrzött fegyintézetet is felkereshettek, amilyenben a megbukott helyi hatalmasságok rendszerint kikötnek. A film rendezője, Fan Ce-ven azt nyilatkozta, azért kaptak engedélyt a sorozat leforgatására, mert az illetékesek meggyőződése, hogy a film nem csupán a visszaélésekre mint jelenségre mutat rá, de azokat az erőfeszítéseket is kifejezi, amelyekkel ellene küzdenek.

Hszi Csin-ping kínai államelnök-pártfőtitkár 2012-es hatalomra kerülése óta küzd az országot és a vezetés, a párt- és az állami bürokrácia minden szintjét átszövő korrupció ellen. Ennek részeként káderek, állami, kormányzati tisztségviselők tízezrei ellen indult már eljárás, és az igazságszolgáltatás útján történő felelősségre vonás a felsőbb, tartományi vezetői, miniszteri, sőt párt csúcsvezetői szinteket is elérte; ügyükben több súlyos ítélet született.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top