Závada Pál: A zenei humor átható és frenetikus tud lenni

Závada Pál bevallottan szívesen olvas föl vagy beszélget író–olvasó találkozón. – Az nem lenne jó, ha az ember ki se látna az ilyesmiből, de ha havonta egyszer-kétszer előfordul, és sikerül is, az jól tud esni. Ha pedig odafigyelünk, fölkészülünk, vagyis igyekszünk tudatosan jól csinálni, akkor talán sikeresebbek is az ilyen esték – mondta a Zsidó Művészeti Napok Szó és zene című programja kapcsán adott interjúban.

• A Zsidó Művészeti Napokon nem csupán keresztezik egymást a különböző művészeti ágak, hanem a zsidó kultúra fókuszba állításával eggyé is válnak.  A színház, a komoly- és könnyűzene, az irodalom, a film, a tánc a sokféleséget,  az alkotók pedig  a nyitott, kreatív szellemiséget képviselik a produkciókban.

Závada Pál

– A közönség nagyon szereti a Szó és zene előadásait. Az írók számára is élmény?

– Amikor mint írók fölolvasóként lépünk színpadra, az mindig öröm, ha ezt zenészekkel együtt tehetjük. Különösen, ha jól értjük, mert kölcsönösen olvassuk és hallgatjuk is egymást, ilyenkor természetesen tudunk ráhangolódni egymás produkciójának előadására is.

Így tudnak kart karba ölteni más-más kifejezési nyelvű megszólalásaink – és ez nekünk ebben a héttagú, Szó és zene című társulásunkban sikerült a leginkább. Esterházy Péterrel, Parti Nagy Lajossal és Spiró Györggyel együtt olvasok föl – Dés László, Dés András és Barcza Horváth József dzsesszzenészek inspirálnak bennünket, előadásról előadásra mindig másképp.

Az ő dzsesszmuzsikájuk a legszélesebb motívumvilágból és a legtöbb zenei műfajból képes meríteni, és már eleve is rendkívül szellemes, ötletes, fölszabadító, ironikus, olykor egészen humoros zene. Ha pedig a mi szövegeinkre reagálnak, olyankor mindehhez még improvizálnak is, olyan zenei válaszokat adnak, amelyeket a mi fölolvasásaink váltanak ki belőlük. Ez elég komoly előzetes fölkészülést igényel, mégis ott, helyben megszülető, eleven, rögtönzött produkciókról van szó.

– Hogyan készülnek fel az előadásokra?

– Dés László, aki a mi főnökünk és hajcsárunk (nevet), jó előre elküldeti magának, illetve a zenekarnak a fölolvasandó szövegeinket, ezeket ő mint afféle zenés színházi dramaturg megszerkeszti, és kijelöli azokat a pontokat, ahol a mi fölolvasásunkba ők, a zenészek fognak bekapcsolódni. Amikor mi vagy szünetet tartunk a fölolvasásban, vagy éppen hogy zene közben is folytatjuk, mikor hogy. Olykor meglepetést okoznak, és váratlan zenei reakciókat rögtönöznek a fölolvasás alá.

– Általában egyetértenek Dés szerkesztési elvével?

– Ha nem, akkor vitatkozunk, de mindig Lacinak van igaza. (Nevet.) Neki van a legtöbb színpadi gyakorlata, úgyhogy nyilván akkor tesszük a legjobban, ha rá hallgatunk, mert tényleg ért hozzá. A fölkészülések mindig remek hangulatban telnek – Désék elég jól ismerik a szövegeinket, mi nem ismerjük elég jól az ő muzsikájukat, ami majd el fog hangzani, de ez így van rendben. Az esteknek van még egy jellegzetessége: Laci záróakkordként ki szokott találni egy témát, egy kérdést, valami érdekes kulcsfogalmat. És mi arról írjunk egy-egy flekk szellemeset. Az a finálé, hogy egyszerre ülünk ki mind a négyen, ki-ki felolvassa a maga szövegét, ezeken a közönség jó esetben derül, Désék pedig a maguk zenei nyelvén fokozzák a hangulatot.

Többnyire fergetegesebb humorral, mint amire mi képesek vagyunk. A zenei humor átható és frenetikus tud lenni, noha Parti Nagy humorát például nehéz überelni.

Spiró György, Esterházy Péter, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Dés László, Barcza Horváth József és Dés András

– Íróembernek jólesik az efféle exhibicionizmus?

– Hogyne! Van, aki nem szereti, bevallom, én szívesen olvasok föl vagy beszélgetek író-olvasó találkozón. Az nem lenne jó, ha az ember ki se látna az ilyesmiből, de ha havonta egyszer-kétszer előfordul, és sikerül is, az jól tud esni. Ha pedig odafigyelünk, fölkészülünk, vagyis igyekszünk tudatosan jól csinálni, akkor talán sikeresebbek is az ilyen esték.

– Énekelni is hallottam már nyilvánosan.

– Megesett már az is, amikor Dés rám parancsolt. Ez is azért van, merthogy ő diktál. (Nevet.)

– Ha jól emlékszem, Alföldi Róbert Nemzeti Színház-i búcsúztatóján is dalra fakadt, úgyhogy – gondolom – nem áll távol magától az efféle fellépés sem.

– Az is egy kivételes alkalom volt, és nem is voltam egyedül. Mert azért nem vagyok bármikor kapható az effélére – egy amatőr inkább vigyázzon. Csak olyankor hajlok rá, ha az alkalom és a helyzet eléggé indokolja.

Művészek és újságírók társaságában a ZsiMü sajtótájékoztatóján

– A könyvhétre jelenik meg az Egy piaci nap című könyve. Mi ihlette?

– Egy tragikus történelmi esemény áll regényem hátterében, amely 1946 májusában történt egy alföldi nagyközségben:

fél napon át tartó sorozatos lincselésben több embert halálra vertek, sokakat pedig súlyosan megsebesítettek. A tettesek a falu lakói – férfiak és nők, köztük fiatalkorúak is –, az áldozatok pedig az ő szomszédaik, ismerőseik, szintén falubeliek, de holokauszt-túlélő zsidók voltak.

Ez a pogrom a valóságban Kunmadarason történt, de a regényben nem ez a neve a településnek – mint ahogy a szereplőimet is másképp hívják –, hiszen fikciót, regényt írtam, a történet főbb motívumait azonban megőriztem.

– A háború utáni kunmadarasi pogrom nincs benne a köztudatban. Ez motiválta?

– Igen, én is azt tapasztaltam, hogy kevesen hallottak róla, noha ezt az antiszemita pogromot – csakúgy, mint a pár hónappal későbbi miskolci pogromot – a történészek szakszerűen föltárták, és számos publikáció megjelent róluk, nemcsak a szaksajtóban. De a fölvilágosításon túl az én motivációim inkább irodalmiak voltak, vagyis hogy miképpen tudom megformálni az anyagomat, hogyan tudom megjeleníteni úgy a szereplőimet, hogy a magam módján tárhassam föl – nem feltétlenül a valóságban végbement, ám a regényben nagyon is megtörténő – eseményeket.

Ha egy probléma elsősorban íróként érdekel, az másképpen talál magának gondolkodási és megszólalási irányt, irodalmi formát, mint ha kritikai valóságfeltárást írnék – mondjuk egy szociográfiában.

Most úgy alakult, hogy nem tényirodalomnak, hanem fikciónak, regénynek kellett megformálódnia.

– A közélet mely területén aktív most?

– Hogy a közéletben igazán aktív lettem volna, azt eddig sem mondhattam, hiszen egyik olyan mozgalomnak sem voltam aktivistája, amelyeknek egyébként drukkoltam. Az én közéleti tevékenységem mindig is kimerült abban, hogy elmondtam a véleményemet, ha például interjúhelyzetben vagy közönségtalálkozón megkérdeztek, olykor föl is szólaltam itt-ott, de ritkán. Manapság még ez is megritkult, egyrészt mert önismétlésnek hatna, másrészt pedig momentán nem vagyok ehhez eléggé optimista, ezt pedig minek nyilvánosan hangoztatni.

– Nem tudom nem észrevenni, hogy kockás ingben van.

– Ez nem azt jelenti, amire gondol. Öltözni nem aszerint öltözöm, hogy mit gondolok a tanárok mozgalmáról.

– Nem állna ki mellettük szívesen?

– Dehogynem, ki is álltam, ott voltam a tüntetéseken is, az egyórás figyelmeztetősztrájkon is a fiam iskolája előtt. Szakmailag jelentős, politikailag is bátor, fontos dolognak tartom. De nem tudok egyelőre olyasmit hozzászólni az ügyhöz, amit nálam szakmailag hozzáértőbbek már el ne mondtak volna. Örülök, hogy történik valami, és bízom benne, hogy ez a példa előbb-utóbb ragadóssá válik, és általános mozgalommá erősödik.

– Ha felkérnék egy felszólalásra a Sándor Mária-féle törekvés mellett, vállalná?

– Úgy látom, Sándor Mária sajnos már maga is hátrébb lépett. Azt hiszem, nem jött el még az ideje annak, hogy ez a bizonyos mozgalom megállíthatatlanul kiszélesedjen, úgyhogy fölszólalásra nem vállalkoznék. Meglehetősen lehangoló, hogy mindannak dacára, ami itt végbemegy, a közvélemény-kutatások változatlanul ugyanazt a pártpreferenciát mutatják, mint évekkel ezelőtt, és nincsenek olyan új politikai tényezők, amelyek ezt meg tudnák fordítani. Valószínűleg nem elégségesen értjük magunk körül a világot, ha ezen napról napra elcsodálkozunk. De lassan már nem is csodálkozunk.

Szónokolni tehát akkor lesz érdemes, ha a fölerősödő eseményekkel összhangban beszél az ember, és képes valami újat és értelmeset mondani arról is, hogy merre tovább.

A sajtótájékoztatón Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete is részt vett (az első sorban középütt)

• 2016. május 28-a és június 14-e között először rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat (ZsiMü). Az új rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét színvonalas művészeti produkciókkal, változatos helyszíneken kívánja bemutatni. A korábbi, Zsidó Nyári Fesztivál néven ismertté vált rendezvény helyszínei – a Liszt Ferenc Zeneakadémia, az Uránia Nemzeti Filmszínház, az Átrium Film-Színház, az A38 Hajó, a BMC, a Frankel Leó utcai zsinagóga – mellett idén az erzsébetvárosi kultikus gasztronómiai és szórakoztatóterekben, például  a  Mazel Tovban, a Gödör Klubban, a Fogasban is különleges programok várják a látogatókat. A ZsiMü eseményeihez debreceni, soproni, veszprémi és zalaegerszegi rendezvények is kapcsolódnak.

További információk a ZsiMü honlapján, illetve Facebook-oldalán olvashatók.

(Nyitókép: A Szó és zene stábjának turnéja 2013 őszén. Geszti Margit felvétele.)